King Mo: Tito kemény csávónak gondolja magát, pedig nem az

6136345824_e08b210b35_o.jpg

Megint egy kisebb ,,téli szünet” következik a Bellator-nál, ahogyan azt már korábban megszokhattuk. Coker és társulata legutóbb sem okozott csalódást, a CEO-váltás óta lényegesen izgalmasabbak a gálák, mint azelőtt. Jóval kevesebb alkalommal van szükség a pontozóbírók munkájára, ráadásul a nagy nevek folyamatosan kopogtatnak a bejáratnál. Most pedig egy Tito vs King Mo viszály van kialakulóban, amely a következő évben könnyen egy párosítássá forrhatja ki magát. Lawal elérkezettnek látja az időt arra, hogy elhallgatassa Ortiz-t, mely eddig a Bellator-ban sem Shlemenko-nak, sem pedig Bonnar-nak nem sikerült:

 

,,Tito egyszer felrakott egy képet, amelyen két gorilla küzdött egymással, majd azt írta a képhez, hogy az egyik én vagyok, a másik meg Rampage. Letöltöttem a fotót, mert később szembesíteni akartam vele, persze mindent a megfelelő időben. Meg fogom találni ezt az időt, és akkor majd szépen elbeszélgetünk.”

 

,,A gála hetében nem is mondtam neki semmit, de most, hogy ennek már vége van, nyugodtan találkozhatunk egymással. Szerintem egy szót sem mer majd szólni, végig befogja majd a száját.”

 

,,Nem tudom, hogy a Spike TV-t mennyire érdekelné egy King Mo vs Ortiz meccs, mert tudom, hogy Tito-t semennyire. A válaszaiban nem felel őszintén, csak össze-vissza beszél, mert azt hiszi, hogy egy kemény csávó, pedig valójában nem az.”

H.Ákos

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.