Hosszú Katinka az ev női sportolója, Shane az ev edzője (megint!)

Hosszú Katinka egészéves produkciója nem csak a FINA-nál érdemelte ki az év legjobbjának járó díjat, de Magyarországon is: világklasszisunk újfent az ev sportolója lett, immár harmadszor. Edző-férje, Shane Tusup együtt mozog Katkával: ha ő nyer, Shane is nyer, akárcsak most. es az ,,éremtáblán” még jutott egy bronz is: Kiss László a szövetségi kapitányok között a harmadik helyen végzett.

Hosszú Katinka Dohában azt mondta, ő az év során a lehető legjobbját nyújtotta, az efféle évvégi díjátadókon már csak kellemes meglepetés érheti, hiszen nincs befolyása a szavazókra. Legalábbis nem közvetlenül – az eredményei ugyanis önmagukért beszélnek, és mind a Nemzetközi Úszó Szövetségnél, mint a magyar sportújságíróknál elegendő volt a hét Eb-érem, valamint az öt plusz négy világrekord, hogy itt is, ott is királynővé koronázzák (a nyolc rövid pályás vb-érem csak igazolta a voksolókat, hiszen azokat mindkét választás esetén a voksolás lezárását követően szerezte meg).

,,Azt hittem, a 2013-as évnél jobb nem jöhet, de most az az érzésem, hogy az idei esztendő még tán a tavalyinál is jobb volt – mondta mosolyogva Katinka, aki 2009 és 2013 után győzött ismét a hölgyek között. – Remélem, a következő években sikerül legalább hasonló eredményeket elérni, aztán szépen nekimenni Riónak, és ott a legjobbamat nyújtani.” Katinka még nem akarta elárulni, hány számban áll rajthoz az olimpián, azt viszont megpedzette, annyira élvezi az úszást, hogy most úgy gondolja: még a tokiói játékokon is indul majd.

Katkához hasonlóan ismét első lett az edzők között Shane Tusup, akinek Turi György nyújtotta át a trófeát (mindegyik kategóriában korábbi győztesek voltak a díjátadók, a Kőbánya SC mesteredzője 2008-ban nyert). Miután Shane a műsorvezető, Mohay Bence kérdésére megerősítette, reméli, ha az lenne a tét, az ev férje díjat is elnyerné, Katinkával kapcsolatban elmondta: ,,Nekem az a szerepem, hogy mindent megadjak neki, minden tökéletes legyen a háttérben, mindenből a legjobbat kapja. Csak így érheti el azokat az eredményeket, amelyeket ma is díjaztak.”

Shane és Katinka egyébként a díjátadóról egyenesen a reptérre sietett, és még este elutaztak Szentpétervárra, hol Katka péntektől a Szalnyikov-kupán versenyez.

Kiss László is színpadra szólítatott: válogatottunk szakvezetője a szövetségi kapitányok között érdemelte ki a harmadik díjat. Laci bácsi elnézést kért a fátyolosabb tónusért (egy megfázás kezdte ki ,,bársonyos hangját”), méltatta az idei eredményeket, a Grand Slamet (arany az összes világversenyről), és megígérte, hogy a magyar úszók szintén helyt fognak állni a kazanyi kvalifikációs világbajnokságon, 2015-ben, és a lehető legnépesebb csapatot szeretnénk küldeni a riói olimpiára.

Fotó:Szaka József

 

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.