Fernando Alonso:
„A szezon első péntekén mindig nagyobb a feszültség. Az új világbajnokság kezdete, az általános elvárás, hogy meglássuk végre, hogyan működnek azok a dolgok, amelyeken egész télen dolgoztunk. Összességében pozitív napot zártunk, minden jól ment, még akkor is, ha idegesség jelei látszanak az újonnan bevezetett műszaki előírások miatt. Szuper munkát végzett a csapat és nem voltak gondjaink. A pálya a második edzésen már jobb volt, a délelőttihez képest több volt a tapadás. A lágy abroncsokon megtett körök bizonnyal segítettek, mert a több tapadás azt jelenti, hogy az időeredmények is javultak, de lehetetlen még megmondani, mennyire vagyunk versenyképesek, mivel ahogy általában szokott lenni, a pénteki eredmények nem jelentenek túl sokat. Hogy többet megtudjunk, várnunk kell addig, míg mindenki ugyanazon körülmények között autózik.”
Kimi Raikkonen:
„Nagyon megterhelő nap volt, mert habár sikerült teljesíteni programunkat, nem volt problémamentes. Az első edzésen egy kis időt veszítettünk, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy elegendő adatot gyűjtsünk az autó és a Pirelli keverékek kezelhetőségéről. Az este folyamán sok munkát kell elvégezni, meg kell tudni, mi nem működik és javulni kell az időmérő edzésre és a versenyre.”
Pat Fry, műszaki igazgató:
„A mai napon megpróbáltunk mindent kihozni a jó időjárásból és a pálya állapotából, különböző stratégiákkal dolgoztunk, a versenyre készültünk, mert a hétvégére az előrejelzés nagyon bizonytalan, különösen holnapra. Az első edzés során az autó beállítására koncentráltunk, az egyensúlyon próbáltunk javítani féktávon és a pilóták érzéseire optimalizáltuk a beállítást. A második edzésen a lágy keveréket értékeltük ki, több hosszú etapot teljesítettünk. Nagyon összetett dolog az új rendszereket tökéletes munkára fogni, majd amikor eléred ezt a szintet a maximális teljesítményt kell kihozni az autóból. Hosszú még az út, most az a legfontosabb, hogy koncentráltak maradjunk és a legkisebb részletekre is odafigyeljünk.”



