Több, mint félév után már nagyon jól látszik, hogy Pep Guardiola taktikai újításaiból Manuel Neuer marad ki.
Több, mint félév után már nagyon jól látszik, hogy Pep Guardiola taktikai újításaiból Manuel Neuer sem marad ki.
Pep Guardiola stábja célul tűzte ki a Bayern taktikai repertoárjának bővítését. Mások mellett Manuel Neuer feladatköre is komplexebbé vált. A kapus a Kickernek beszélt a változásokról, így arról is, hogy neki is sokkal támadóbban kell fellépnie, mint korábban: „Gyakorolnom kell a fejeseket is, így fel tudok készülni arra, ha megint ki kell majd futnom a tizenhatoson kívülre” – ajánlotta fel Neuer Hermann Gerland másodedzőnek.
Ötlete támogatásra lelt, Neuer a héten is szorgalmasan gyakorolta a fejeseket néhány juniorjátékos segítéségével: „Jó tapasztalat volt számomra” – foglalta össze Neuer.
Manuel Neuer például a Chelsea elleni Európai Szuperkupa döntőn már véghez is vitt egy látványos mentést fejjel. S persze ez a képesség akár végszükség esetén is hasznos lehet: sosem lehet tudni, mikor áll elő olyan helyzet, amikor Manuel Neuernek is előre kell mennie fejelnie: „Nem vágyom annyira arra, hogy gólt szerezzek. Inkább vezessünk” – mondta Neuer a Kickernek.






