22. Bükki Hegyi Maraton – Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terepfutóverseny

22. Bükki Hegyi Maraton - Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terepfutóverseny
A Bükk-hegység csodálatos és semmihez nem hasonlítható hangulatának ,,megkóstolására” invitáljuk azokat, akik június második hétvégéjén egy kis mozgásra éheznek. Az ,,éhes” lábak a Miskolc városát, karokként ölelő hegység lankáin ugyanis mindig ideális sportolási lehetőségeket találnak. Nézzük az itteni ,,étlap” fogásait, amit a június 07-én, szombaton, a 3. Maratoni Hétvége nyitónapján, a 22. Bükki Hegyi Maraton – Kisgyörgy Ádám Emlékversenyen (BHM-KÁEV) fogyaszthatunk el. Előételnek ajánlom a kismaraton 10.5 kilométeres távját. Levesnek ott a két körös, de már félmaratonban végződő 21 kilométer. De az igazán éhesek főételnek egy komplett maratonit is fogyaszthatnak, ami már négy ,,szelet”kört jelent. Aki diétázik, annak remek választás, az idén először megrendezésre kerülő maratoni váltó futás. Csak négy diétázó mozgó kell hozzá, és már össze is állt a váltó… Na, és még egy újdonság! Aki nem ilyen gyors és nagyevő, annak a 3,5 km-es minimaraton ad alkalmat a Bükk rengetegének futás, vagy túrázás közbeni majszolgatására.

A számodra legmegfelelőbb ,,ételeket” kedvezményesen május 17-ig tudod megrendelni a www.hegyimaraton.hu oldalon keresztül.

A 3. Maratoni Hétvége június 9-i, második napján – azonos helyszínen – a hegyikerékpározásé a főszerep.

A 3. Kondenzgyík Maraton országos rangsoroló verseny keretében minden korosztály képviselői – a legkisebbek is – nyeregbe pattanhatnak. Részletek, nevezés a www.miskolcmaraton.hu oldalon.

Szóval lesz itt minden, mi szem szájnak, no és lábnak ingere. Érdemes kilátogatni a Majálisparkba, ahol fent, a Királyasztal nevű részen lesznek tálalva az események. A hangulat garantált, a fogások készen állnak, a szakácsok mesterük szakmájuknak, már csak az éhes közönség hiányzik…

Gyere el Te is, kóstolj bele a Bükk ezer ízű világába a mozgáson keresztül. Várunk mindenkit szeretettel és jó étvággyal…

{xtypo_info}  Németh Csaba, a 22. BHM-KÁEV versenyigazgatója, a Marathon Club szakmai alelnöke  {/xtypo_info}

 

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: