Megrázta a világot a Császár halála

image

A Magyar Olimpiai Bizottság a teljes magyar Állami sportvezetés mély megrendűléssel értesült Albert Flórián haláláról.

A Magyar Olimpiai Bizottság november 2-án, szerdán, megemlékezik az olimpiai bronzérmes, Aranylabdásról, a Nemzet Sportolójáról a Halottak Napi ünnepségén, a Farkasréti temetőben, 10 órától.

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint Albert Flórián hétfői halálával az egyetemes labdarúgás veszítette el egyik hatalmas alakját.

"Nagyjából egyidősek vagyunk, így már fiatalon találkoztunk a tatai edzőtáborban. Tanított minket focizni” – nyilatkozta az államfő, sportolóként olimpiai bajnok párbajtőröző az mr1 Kossuth Rádióban.

„Mindennek örültem, ami vele kapcsolatban jó hír volt. Nagyon szép pillanat volt, amikor augusztus 20-án átadhattam neki egy magas kitüntetést. Nagyon szerettem Flórit, rendkívül szerény ember volt, igaz példakép azoknak, akik a futballt választják."

Schmitt Pál szerint fantasztikus dolog, hogy Albert egész pályafutása alatt csak egyetlen csapatban, a Ferencvárosban szerepelt: "Nagy dolog, hogy egy ilyen híres sportoló, akit több helyről csábítanak, ott fejezi be a pályafutását, ahol elkezdte. Később az, hogy a stadion felvette az ő nevét, szinte kötelezte arra, hogy mindig ott legyen."

Az államfő szerint Albert zsenialítását tükrözte, hogy ferencvárosi játékosként nyerte el 1967-ben az Aranylabdát.

"Annak idején is sok jó futballista volt, mi is a világ élvonalába tartoztunk, de ő mégsem egy bajnokcsapatból került ki. Felfigyeltek rá, hogy van egy csodaember itt Magyarországon. Nem véletlenül lett Császár a beceneve, mint ahogyan a németeknél Beckenbauer kapta ezt meg, ennél nincs több vagy nagyobb."
Albert nemcsak kiváló cseleiről, fantasztikus góljairól volt híres: "Soha nem rúgott meg senkit, nem volt durva. Az egyetemes labdarúgás veszített azzal, hogy elment" – tette hozzá Schmitt Pál.

Szepesi György, a legendás sportriporter, aki Albert Flórián számos nagy mérkőzését, köztük az 1966-os világbajnokságon játszott magyar-brazilt (3-1) közvetítette, azt MTI-nek azt mondta, lesújtotta a hír.

"Alig egy órája értesültem Flóri haláláról, azóta se nagyon jutok szóhoz. Lesújtott a hír, képtelen vagyok magamhoz térni, annyira mellbe vágott” – mondta Szepesi György az MTI-nek

Ha valakiről, hát róla tudtam volna a leginkább elképzelni, hogy száz évig fog élni. Szeptemberben lett hetvenéves, és teljesen jól volt, én egészségesnek láttam, eszembe nem jutott volna, hogy rövidesen éppen ő fog elmenni közülünk. Felfoghatatlan, mert semmi előjele nem volt e tragédiának, s a múltheti operáció után is úgy állt a helyzet, hogy jól van, sikeres műtéten jutott túl…"

Albert Flórián, hétfői halálhíre letaglózta Mészöly Kálmánt, korábbi szövetségi kapitányt, aki hosszú éveken át együtt futballozott a válogatottban a Császárral.

"A legjobb barátomat és a legnagyobb ellenfelemet veszítettem el. A Farkas Jancsival is hatalmas cimborák voltak, a lehető legnagyobb király volt” – nyilatkozta az MTI-nek a Mészöly, aki a nemzeti csapatban együtt játszott Alberttel két világbajnokságon is, ugyanakkor ádáz csatákat vívtak a Ferencváros-Vasas összecsapásokon.

„Teljesen letaglózott a hír, még most sem hiszem el, a műtétje után még azt mondták minden rendben van. Soha semmi baja nem volt, most meg ilyen hirtelen…"

Vitray Tamás, a legendás televíziós sportriporter, aki Albert Flórián több emlékezetes mérkőzését közvetítette, azt MTI-nek azt mondta, "borzasztó és felfoghatatlan" a tragédia.

"Egy sportkönyvet lektorálok és valamit ellenőrizendő, éppen ma, kora reggel kihalásztam kazettáim közül az angliai világbajnokság magyar-braziljának felvételét. Csak egy-két adatra volt szükségem, de ott felejtkeztem a komputer előtt, és ki tudja, hányadszor végignéztem. Farkasért, Benéért, és mindenek felett Albert Flóriért. Jobb játékot irányító középpályástól, mint amilyet ő azon a napon nyújtott, aligha láttam. Hozzá foghatót is keveset. Ritka gyönyörűség volt sokadszorra is. Amikor kivettem a lemezt, nyomában a képernyőn a sárga Hírkereső jelent meg. „Meghalt Albert Flórián!” Nem is értettem azonnal, hogy került ez a mondat ide. Borzasztó és felfoghatatlan. Amint ő maga pótolhatatlan. Egyedi és egyszeri csodája volt ennek a gyönyörűséges játéknak. Miért sietett?!"

Albert Flórián halála miatt hatalmas űrt érez magában Rákosi Gyula, a barát és csapattárs. "Csaknem hat évtizedet húztunk le együtt a Fradiban Flórival, büszke vagyok a vele való barátságra, mintha testvérek lettünk volna, úgy éltünk” – mondta az FTC egykori sokszoros válogatott játékosa.

„Majdnem együtt kerültünk fel a nagycsapathoz, öröm volt vele együtt futballozni. Szombaton még benn voltam nála a kórházban, jól elbeszélgettünk, jókedvű volt, ma készültem hozzá újra, nem tudom, mi történhetett, a fia reggel hívott a szörnyű hírrel. Mélyen elszomorított, kóválygok, nem vagyok magamnál, nem találom a helyemet."

„Lehetetlen rangsorolni, de ha az egyéni teljesítményeket nézzük, a magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakja távozott egyetlen aranylabdásunk, Albert Flórián halálával – nyilatkozta az MLSZ részéről Borbély Zoltán.

A Magyar Labdarúgó Szövetség jogi- és sajtóirodájának vezetője felidézte a múlt hónapi ünnepséget, amelyet az MLSZ Albert 70. születésnapja alkalmából rendezett: "Flóri nagyon jó hangulatban volt a találkozón, életvidáman és egészségesen, ásványvízzel koccintva vett részt az összejövetelen, ahol szinte minden mondatra poénnal reagált, s végigmosolyogta a köszöntést”.

„A klubhűség mintaképének számított, s bár gazdag volt a választék, nem véletlen, hogy éppen róla nevezték el az Albert-stadiont. Tényleg igaz rá: első volt az egyenlők között. Halála rávilágít és figyelmeztet is egyben arra, hogy nemzeti értékeinket meg kell becsülni, ő ilyen volt, nemzeti érték, amely a GDP százalékában nem fejezhető ki. Albert Flóriánt az MLSZ saját halottjának tekinti."

Természetesen a világsajtóban is futótűzként terjedt a szomorú hír.
A nemzetközi híradások a nap elején elsősorban a száraz tények közlésére hagyatkoztak, megemlítve a kiváló támadó pályán elért eredményeit.

Többek közt a yahoo.com, a Washington Post és a Eurosport is viszonylag hamar írt a Császár haláláról. De már délelőtt megjelent anyag többek közt a wprost.pl lengyel, a sueddeutsche.de német és a nos.nl holland oldalon is. Találhattunk cikkeket vietnami vagy éppen kolumbiai internetes portálon is.

Szinte minden híradásban kiemelik, hogy Albert egész pályafutása alatt a Ferencvárosban szerepelt, amelyben 537 mérkőzésen 283 gólt szerzett. Emellett 75-ször volt magyar válogatott, a címeres mezben 31-szer talált az ellenfelek kapujába. 1960-ban olimpiai, 1964 Európa-bajnoki bronzérmes lett a nemzeti csapattal, míg 1967-ben egyedüli magyarként a France Football Aranylabdáját is elnyerte.

A dagbladet.no norvég portál a tények mellett Albert Flórián legemlékezetesebb meccsének a brazilok elleni csoportrangadót jelöli meg az 1966-os vb-n. Mint írja, azon mérkőzésen Albert „szenzációsan” futballozott.

Természetesen a Reuters is foglalkozik az egykori klasszis halálával. A hírügynökség „magas és rendkívül elegáns” játékosként jellemzi Albertet, aki „kiválóan kezelte a labdát”. Az írás arra is rávilágít, hogy a Császár fia, ifjabb Albert Flórián is a Ferencvárosban futballozott és a magyar válogatottat is erősítette.

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos oldalán is megemlékeznek a magyar játékosról. Az uefa.com írásában Albertről mint „minden idők egyik legelegánsabban játszó” futballistájáról írnak.
A honlap naprakész írást közöl, amelyben megemlíti, hogy Albertet csütörtökön műtötték meg, s elsőre pozitív hírek érkeztek a beavatkozásról, hétfő hajnalban Albert mégis távozott közülünk.

Az európaihoz hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is megemlékezik az egyetlen magyar aranylabdásról. A fifa.com megemlíti, hogy az 1967-ben Aranylabdát nyerő futballista a szavazáson a szintén legendás Sir Bobby Charltont előzte meg. Albert 68, míg a Manchester United emblematikus játékosa 40 szavazatot kapott.

Gyertyagyújtással emlékeztek a szurkolók és tisztelői Albert Flóriánra, az FTC legendás futballistájára, a róla elnevezett ferencvárosi stadion előtt.

A 75-szörös válogatott Albert Flórián csütörtökön kórházi beavatkozáson esett át: koszorúérműtétet végeztek el nála, amely a pénteki közlés szerint minden komplikációtól mentesen zajlott. Állapota azonban rosszabbodott:

"Részleteket egyelőre nem tudok elárulni, a csütörtöki műtét eredményes volt, de vasárnap délután Albert Flórián rosszul lett" – mondta Sipos Jenő, a család szóvivője az MR1 Kossuth Rádiónak hétfőn kora délután. "Az orvosok mindent megtettek, de éjszaka infarktust kapott, és elhunyt. A temetésével kapcsolatban még zajlik az egyeztetés a Ferencváros vezetőségével, természetesen a család mondja ki a végső szót."