A gumik miatt volt unalmas az Indiai Nagydíj

image

A por és a gumiválasztás volt az oka, hogy a várttal ellentétben, nem lett az Indiai Nagydíjból igazi show műsor, a nemzetközi média szerint.

Összességében a résztvevők nagyon élvezték magát az országot, és a versenyt is, nagyon megszerették az új indiai pályát, de a verseny maga mégsem ért fel egy tűzijátékkal, klasszikusnak volt mondható.

Az olasz Autosprint úgy számolta, hogy az előzések száma 22 körül mozog, amely kevés, a két DRS zónához és a Pirelli gumikhoz képest. A kevés előzés egyik oka az lehetett, hogy a teljesen új aszfalt annyira poros volt, hogy a pilóták biztosra mentek, nem kockáztattak, a másik, pedig, hogy Paul Hembery, a Pirelli főnöke szándékosan konzervatív módon választott gumit az ismeretlen helyszínre.

„Hogy mi volt az oka, hogy az indiai show elmaradt? Egyszerű: a gumiabroncsok rendesen viselkedtek, kiszámíthatóan” – írta az Estado de S. Paulo újságírója, Livio Oricchio.

Az olasz La Gazetta dello Sport véleménye a futamról: „Az egyetlen szórakoztató dolog az volt, hogy Vettel úgy dominált, ahogy Schumacher tette egykor.”