Feitner Viktornak két igazán ellentétes pólusú hobbyja van. A 21 éves kaposvári egyetemista hétköznap esténként a Roppantós Táncegyüttes csapatát erősíti, hétvégén azonban a volán mögé ül, hogy meghódítsa a pályákat. A 110 lóerős, Volkswagen Golf 2 GT segítségére lehet abban, hogy egyszer ő is a nagyok között foglalhasson helyet, s egy újabb magyar bajnokkal büszkélkedhessünk somogyi pilótáink közül.
– Mesélj egy kicsit a kezdetekről!
– Minden a tánccal kezdődött. Óvodás koromban kezdtem táncolni, Kaposfüreden. Először nagyon nem tetszett, azt vártam, hogy vége legyen. Aztán ahogy telt az idő, megszerettem, barátaim lettek, s most azt mondom, életem legjobb döntése volt, hogy nem hagytam abba. Immáron 14 éve, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, táncolok – 6 éve pedig a Roppantós Táncegyüttes tagja vagyok.
– A másik nagy szenvedélyed pedig a rally…
– Mindig is életem legnagyobb álma volt, hogy rally autóban üljek és versenyezzek. Édesapám, Feitner József kedveltette meg velem ezt a sportot. Hideg Krisztiánnak szerelte anno a versenyautóját, s így engem is többször kivitt a tesztekre, hegyi versenyekre. Az elején még a világból ki lehetett volna kergetni, mikor elindítottak mellettem egy autót, annyira féltem tőle. De amikor először beültem, elvarázsolt a technika. Ez után minden versenyen ott voltam, amin csak lehetett, s elhatároztam, hogy én is pilótaként szeretnék száguldozni a pályákon. Most, 21 éves fejjel eljutottam odáig, hogy az anyagiak is összegyűltek, és kipróbálhatom magam a volán mögött. Ebben pedig hatalmas segítségemre volt barátom, Várhídi Márk, aki segített életre hívni az autómat.
– Ezek szerint nagyon az elején tartasz még a rally karrierednek.
– Eddig talán 20 km-t tettem meg élesben a versenyautóval. Kaposújlakon, a repülőtéren szoktunk tesztelni a navigátorommal, Somogyi Gergellyel. Ő az egyik legjobb barátom, akiben maximálisan megbízom – utóbbi pedig alapfeltétele a jó, sikeres versenyzésnek. Márciusban, Simontornyán lett volna az első éles versenyem, de sajnos ez sem úgy sikerült, ahogy terveztük, ismét közbeszólt a sors.
– Akárcsak a tavaly novemberi, szennai futamon?
– Sajnos igen. A szennai futamra nagyon készültem, három héten át, éjjel-nappal a műhelyben voltunk, dolgoztunk az autón. Szabó Krisztián, aki kategóriájában magyar bajnok, lett volna a segítségemre az anyósülésről. Nagyon össze voltam törve, mikor az utolsó pillanatban kiderült, mégsem tudunk rajthoz állni. S mindezt egy félreesztergált lengéscsillapító okozta.
– Nem érezted azt, hogy ez egy jel, és abba kéne hagyni?
– Nagy csalódás volt ez számomra, de fel kellett állni, és újult erővel nekiindulni az újabb szezonnak – ez a technikai sport már csak ilyen… Az égiek immáron második alkalommal szóltak közbe, s így komolyan elgondolkodtunk a dolgon. Arra jutottunk, hogy előbb a komolyabb gyakorlás, és csak utána jöhet élesben a futam. A táncnál is ugyanez a szituáció: nem fellépni megyünk először, hanem a folyamatos, több órás próbák után állunk csak színpadra, magabiztosan. Itt a próba a teszt, a fellépés pedig a verseny. De tele vagyok energiával, hiányzik az adrenalin, teljes gőzzel készülök az éles bevetésre.
– Az adrenalin az, ami vonz a rallyban?
– A sebesség mellet ez is közrejátszik, de pontosan nem tudnám megfogalmazni az okot. A rally testesíti meg minden vágyamat. Furán hangozhat, de a biztonságérzet jobban megvan egy versenyautóban, mint egy utcai kocsiban. Több száz lóerő van alattad, de mégis fontos, hogy ésszel vezess.
– És ez megy is?
– Ahogy mondani szokták: fiatalság, bolondság. De remélem, hogy ha eljutok odáig, akkor ezt sikerül majd betartanom, s biztonságosan, de mégis gyorsan és eredményesen tudok majd versenyezni. Hatalmas szó lenne, ha a szamárlétrát végigjárva, tíz év múlva az első osztályban tudnék rajthoz állni az ORB futamain. Szeretném, ha édesapám büszke lenne rám, hiszen neki köszönhetem, hogy idáig eljutottam.
– Térjünk vissza a parkettra! Hogy kerültél bele a Roppantósba?
– A Toldi Általános Iskolában és Gimnáziumban tanultam, mikor megismerkedtem Stéger Danival, a Roppantós vezetőjével. Egy karácsonyi műsor alkalmával álltunk össze először, majd minden iskolai rendezvényen felléptünk. Az elején még nem volt konkrét tervünk, hogy alakítunk egy együttest, egyszerűen csak jól akartuk érezni magunkat, azt csinálni, amit szeretünk. Ám egyre több felkérés érkezett, s mi is egyre komolyabban vettük a munkát. Így eljutottunk mára idáig, hogy négy főből egy 20 tagot számláló csapat lett, akik olyat visznek színpadra, ami teljesen egyedülálló Kaposváron, s talán még az országban sincs sok műfajbeli. Nagyon szeretem ezt a közösséget, barátok vesznek körül, s nem csak a próbákon, de a produkcióinkban is rengeteg a humor, ami oldottá teszi a hangulatot.
– Óriási sikeretek szokott lenni a Látványsport Fesztiválon. Milyen érzés ez?
– Leírhatatlan, mikor kétezer ember állva kiabál és tapsol nekünk – a hideg fut végig olyankor a hátunkon. Rengeteg ember ösztönöz, támogat minket – és pont ezért érdemes csinálni. Legutóbb április 9-én, Sümegen érezhettük ezt a felemelő érzést. Rengeteget készültünk arra a versenyre, külön próbákat is beiktattunk, nagyon komolyan vettük a dolgot. Egy 12 perces műsort állított össze Dani, ami a Halálsoron címet viselte, s már csak a hossza miatt sem lehetett félvállról venni ezt a szereplést. Én személy szerint nagyon élveztem a produkciót, ez volt talán életem egyik legjobb fellépése, amire még a közönség is rátett egy kalappal. Öt oklevelet és négy kupát – Sümeg kupa, legjobb koreográfus, kategória győztes, abszolút győztes – hoztunk haza. Mondanom sem kell, hatalmas volt az öröm. Dani se tudott megszólalni, csak könnyes szemmel állt – neki ez volt az álma: összerakni egy táncegyüttest és eredményt elérni, nyerni.
– Rally és tánc – két, kicsit sem összeillő sportág. Van esetleg prioritás valamelyik javára?
– Ha úgy alakulna, hogy ütközik a tánc és a rally, akkor azt hiszem, utóbbit választanám. Míg egy-egy futam nagyban beleszámít a bajnokság alakulásába, addig nem gondolom, hogy meg lennék kövezve, ha olykor kihagynék egy próbát. Sőt, plusz löketet ad, ha a többiek támogatnak, és elkísérnek egy-egy tesztre, próbaversenyre. Teljesen más világ a két sportág: a tánc csak úgy elkezdődött, a rally pedig belém ivódott. Nincs semmi kapcsolat a kettő között, de mindegyik olyan részét képezi az életemnek, ami segít abban, hogy kiteljesedjek. Imádom!
