Lovas Világkupa – Kezdés több ezer gyerekkel

image

Péntek délelőtt több ezer gyermek előtt vette kezdetét a Papp László Sportarénában az ötödik Lovas Világkupa, amelyen három nap során 22 nemzet 70 versenylovasa vesz részt.

A szervezők tájékoztatása szerint összesen 300 ló, ebből 180 sportló szerepel majd az eseményen, melyre 150 kamion hozta a lovakat és a felszereléseket, illetve a 650 tonna súlyú speciális talajt. Pénteken – a harmadik Nemzeti Gyermek Lovasnap keretében – 14 000 gyermeket vártak a szervezők, köztük ezer nagycsaládokból érkezett, továbbá ismét vendégül látták a vörösiszap sújtotta Kolontár, valamint az árvíz sújtotta vidékek hátrányos helyzetű gyermekeit.

A fiatalok olyan látványos produkcióknak tapsolhattak, mint a díjugratás, a kiütéses díjlovas verseny, a pónigalopp vagy éppen a kutyabemutató, de a legnagyobb sikert a világhírű Lorenzo szabadidomításos bemutatója aratta. A francia idomár két ló hátán állva hat lovat irányítva ugrott akadályokat, többször a menetiránynak háttal.

A pénteki nap csúcspontja a 20 óra után kezdődött, 140 cm-es akadályokon rendezett díjugrató Világkupa-minősítő volt, melyet a német Jörne Sprehe nyert meg hibátlan lovaglással Kick Like Bum nyergében egy olasz és egy liechtensteini riválisát megelőzve. Az 53 indulóból legjobb magyarként Horváth Balázs hatodik lett verőhiba nélkül.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.