Északi összetett: Lamy-Chappuis lett az első duplázó az idényben

image

Az ausztriai Seefeldben folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A szombati egyéni verseny győzelmét a francia Jason Lamy-Chappuis szerezte meg a japán Vatabe Akito és az olasz Alessandro Pittin előtt.
A síugró részt a német Tino Edelmann nyerte meg 160.5 méteres ugrásával, a norvég Havard Klemetsent megelőzve. Kettőjük között a különbség nyolc másodperc volt a 10 kilométeres sífutásra. Mögöttük bő fél perccel leszakadva következett egy négytagú csoport. Ezúttal mindössze nyolcan tudtak egy percen belül rajtolni.
A norvég gyorsan utolérte az éllovast, s ezután ketten együtt haladtak, míg az üldözők az összetett világkupában vezető Lamy-Chappuis vezetésével érkeztek utánuk. A norvég azonban nem bírta az iramot, leszakadt, s végül már féltávnál utolérték az üldözők.
A végére azonban Edelmann is elfáradt, így végül Vatabe, Lamy-Chappuis és két osztrák, Bernhard Gruber és Wilhelm Denifl utolérte. Ketten azonban, Denifl és Edelmann elestek, így már csak hárman küzdöttek a dobogóért. Egy kilométerrel a vége előtt a francia állt az élre, és már nem is adta át ezt a pozíciót, míg a végén elfáradó Grubert a remekül hajrázó Pittin érte utol és előzte meg a végén.
A francia így az első olyan versenyző, aki ebben az idényben két versenyt is meg tudott nyerni, s természetesen mostani győzelmével tovább növelte előnyét a világkupában a végül csak 14. Edelmann előtt.