A zseniális tervező Adrian Newey nevéhez már nyolc konstruktőri és kilenc egyéni világbajnoki cím fűződik a Formula-1-ben. A néha hobbiból maga is versenyautóba pattanó angol ma 53 éves.
Adrian Newey 1958. december 26-án született az angliai Colchesterben, apja állatorvos volt, de a fiatal Adriant inkább az autók és a modellezés kötötte le. A zsebpénzéből egy gokartot és egyéb öreg gépeket összevásárló Newey autóversenyző szeretett volna lenni, de nem volt versenyképes a gokartban, a többiekkel ellentétben azonban nem adta fel, helyette állandóan azon törte a fejét, hogy a technika segítségével, hogyan is tudna gyorsabb lenni. Ez azonban a tanulmányaira ment, így 16 évesen ott kellett hagynia a jó nevű Repton magániskolát és a tanulmányait a helyi Leamington Spa Collegeban fejezte be, majd sikerült bejutnia Southamptonba, ahol repülést és űrhajózást tanult. Newey még az egyetem alatt olyan jó benyomást tett a March Engineeringnél dolgozó Ian Reedre, hogy Reed felajánlott neki egy műszaki rajzoló állást.
Newey (aki egyébként a ground-effect aerodinamikájáról írta a diplomamunkáját, ami nem jó hír az ellenfeleknek, ha a szárnyas autók egyszer tényleg visszatérnek a Formula-1-be) az egyetem elvégzése után a Fittipaldi Automotive csapatánál helyezkedett el a Formula-1-ben, majd 1981-ben átment a Marchhoz. Itt Johnny Cecotto mérnökeként dolgozott, és ketten együtt 1982-ben egy második helyet értek el a Formula-2-es Európa Bajnokságban. Newey később a March GTP sportkocsin dolgozott, amely két IMSA (amerikai autóverseny 1971 és 1998 között) bajnoki címet is szerzett. Az első sikerek hatására pedig 1983 végén Newey megkapja az első igazán komoly megbízását, hogy tervezze meg a March 84C IndyCar versenyautót. A 84C igen sikeres konstrukció lett, hiszen 7 versenyt nyert a 16-ból, és vele Tom Sneva a második helyen végzett a Cart bajnokságban, míg Rick Mears megnyerte vele az Indianapolisi 500-as versenyt, a sikeres 84C-ét később a szintén eredményekben gazdag 85C és a 86C követte. 1985-ben Al Unser a 85C-vel, míg a következő évben Bobby Rahal a 86C-vel nyerte meg az amerikai CART sorozat bajnoki címét. A tengerentúli sikerek hatására 1986 közepén Teddy Mayer arra kérte Neweyt, hogy hagyja ott a Marchot és szerződjön hozzá a Force (vagy Beatrice/Haas Lola) Formula-1-es csapatához és segítsen fejleszteni a nem túl jól sikerült versenyautójukat. Novemberre azonban az is kiderült, hogy nem csak javítani nem lehet az autón, de a csapat is ingatag lábakon áll, így Newey átszerződött Mario Andretti mérnökének a CART sorozatba, majd 1987 augusztusában a March 1988-as Formula-1-es autójának a March 881-esnek a tervezésével bízták meg. Az autó meglepően jól sikerült és 22 ponttal végül a konstruktőri bajnokság 6. helyén végzett. A Leyton House által megvásárolt csapatnál a technikai igazgatóvá előlépet Newey következő alkotásai azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és a CG891-es (4 világbajnoki pont) és a CG901-es (7 világbajnoki pont) katasztrofális teljesítményéért Neweyt tették felelősé a csapatnál, így 1990 közepén kirúgták.
Neweynak ekkor a Williams istálló és Patrick Head dobott mentőövet és egy állást, így Newey a nagy múltú angol csapat vezető tervezője lett. Newey ekkor újra megrajzolta a sikertelen March CG891-est, a Williams-Renault FW14 névre hallgató új alkotás azonban egyből sikeres lett, és ha 1991-ben még le is maradt a világbajnoki címről, 1992-ben a „B” változat már 10 futamgyőzelemmel fölényesen nyerte meg mindkét világbajnoki címet. (Az FW14-es 1991-ben és 1992-ben a 32 futamon 17 győzelmet, 21 pole pozíciót és 19 leggyorsabb kört szerzett). Newey autói ezt követően uralták a 90-es évek elejét, 1997-ig a Williams csapattal Newey összesen 58 nagydíjgyőzelmet, négy egyéni (1992 FW14, 1993 FW15C, 1996 FW18, 1997 FW19) és öt konstruktőri (1992 FW14, 1993 FW15C, 1994 FW16, 1996 FW18, 1997 FW19) bajnoki címet szerzett.
1996 végén azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Newey nem akar tovább maradni a Williams csapatnál, majd fél év szünetet követően 1998 elején átszerződött a McLarenhez. Wokingban a sikertörténet tovább folytatódott, Mika Hakkinen gyors egymásutánban (1998, 1999) két egyéni bajnoki címet, valamint 1998-ben (McLaren MP4/13) újabb konstruktőri bajnoki címet is szerzett Adrian Neweynak. Az angol azonban Wokingban sem szándékozott sokáig maradni, és már 2001-ben át akart szerződni a Jaguár istállóhoz (ekkor Bobby Rahal volt a Jaguár istálló vezetője, aki jó személyes kapcsolatokat ápolt Neweyval, valamint közismert volt Newey szenvedélye az angol autók elsősorban a Jaguárok iránt), ezt akkor Ron Dennis még meg tudta akadályozni, de 2006-ban Neweynak lejárt a McLarennel kötött 5 éves szerződése, ezt pedig már a McLaren is kénytelen volt tudomásul venni Newey így átszerződött az egykori Jaguár romjaiból újjáépített Red Bull istállóhoz. Newey pedig lassan az új munkahelyén is megmutatta a zsenialitását. 2009-ben az RB5-ös konstrukciója megszerezte a Red Bull csapat első futamgyőzelmeit, és bár az év végén még a Red Bull a Brawn GP dupla-diffúzora miatt lemaradt a bajnoki címekről, 2010-ben azonban már az RB6-os megállíthatatlan volt, és ha szoros küzdelemben is, de a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon 9 futamgyőzelemmel, 15 pole pozícióval és 6 leggyorsabb körrel mindkét világbajnoki címet begyűjtötte. Newey 2011-es alkotása a Red Bull RB7-es azonban még ezt a teljesítményt is felülmúlta, így a 2011-es szezonban 19 futamon 12 futamgyőzelemmel, 18 pole pozícióval és 10 leggyorsabb körrel elképesztő fölénnyel uralta a világbajnokságot megszerezve ezzel alkotójának a 8. konstruktőri világbajnoki címet is. De vajon Adrian Newey sikertörténete a 2012-es RB8-assal is folytatódni fog?
