Férfi kosár Eb-pótselejtező – Megkezdődött a felkészülés Bükön

image

Megkezdődött az összetartás Bükön az augusztusi Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő férfi kosárlabda-válogatott számára.

    Mészáros Lajos szakmai igazgató Hendlein Roland utolsó pillanatban történt visszalépése miatt némi csalódottsággal, de a csapatszellemet illetően bizakodóan nyilatkozott az MTI-nek:
    "Délben találkoztunk a fiúkkal, megvolt az első értekezlet, jelenleg az állapotfelmérés zajlik az elmúlt két hétre a kerettagoknak kiosztott program alapján, ötkor pedig jön az első edzés. Roli kiválása furcsa körülmények között történt, és mint mondtam, a kosárlabda gondolkodó, futó- és ugrójáték, amelyek közül különösen az első a fontos… A kereten azonban már nem változtatunk, azon a poszton várhatóan nem lesznek problémáink. A hangulat a játékosok között nagyszerű, összetartó és elszánt ez az évek alatt kiépített társaság."
    Mészáros Lajos ugyanakkor felhívta a figyelmet a helyes önértékelésre is, hangsúlyozva, hogy a portugálok és a finnek is ugyanolyan esélyekkel vágnak neki a pótselejtezőnek.
    "A nemzetközi mezőny egy teljesen más kávéház, de a válogatott alkalmas arra, hogy kijusson a litvániai Eb-re. Ezt azonban nem szabad evidenciának venni, nem akarjuk, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból."
    Az összetartáson ott van Obadiah Nelson Trotter, a bajnok Szolnoki Olaj játékosa is, aki júniusban letette az állampolgári esküt, így pályára léphet a válogatottban.
    Az augusztus 9-én kezdődő pótselejtező-sorozatban Finnország és Portugália legjobbjaival kell megküzdenie a nemzeti együttesnek, melynek az első vagy a második helyen kell végeznie ahhoz, hogy szerepelhessen a kontinenstornán.
    A hónap végéig Bükön edzőtáborozó csapat július közepén Szombathelyen és Körmenden Iránnal, majd a hónap végén ugyanazokon a helyszíneken Szlovákiával vív felkészülési mérkőzéseket, július 27-én pedig Ausztriában vendégszerepel.
    Augusztus első hetében már Szolnokon folyik majd az "élesítés", s az Universiade-válogatott elleni meccs után, augusztus 7-én utazik a gárda Portugáliába, a sorozat első meccsére.
    A magyar válogatott kerete:
    —————————
Szabó Zsolt (Kis-Rába menti Takarék Soproni KC), Horváth Ákos (Szolnoki Olaj), Vojvoda Dávid (Atomerőmű), Wittmann Krisztián (T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE), Fodor Márton (Szolnoki Olaj KK), Hanga Ádám (Manresa), Molnár András (Kis-Rába menti Takarék Soproni KC), Soós Gábor (Kaposvári KK), Tóth Gergely (Zalakerámia-ZTE KK), Tóth Ádám (Zalakerámia-ZTE KK), Báder Márton (Szolnoki Olaj KK), Keller Ákos (Albacomp), Trotter Obie (Szolnoki Olaj KK), Lóránt Péter (Burgos), Trepák Zoltán (Szolnoki Olaj KK)
    
    A pótselejtező menetrendje (a háromból két csapat jut ki az Eb-re):
    ——————————————————————-
Portugália-MAGYARORSZÁG, augusztus 9.
MAGYARORSZÁG-Finnország, augusztus 12.
Finnország-Portugália, augusztus 15.
MAGYARORSZÁG-Portugália, augusztus 18.
Finnország-MAGYARORSZÁG, augusztus 21.
Portugália-Finnország, augusztus 24.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.