Péntektől ismét dübörögnek a kamionok Szegeden

image

Idén is megrendezik a szegedi Nemzetközi Kamionos Country Találkozót: az egykor baráti találkozóként indult program mostanra egész hétvégés kikapcsolódást nyújt a benzingőz szerelmeseinek.

Ágoston Attila főszervező az MTI-nek elmondta, hogy péntek délután Szeged mellett, a Közúti Közlekedők Emlékművénél kezdenek gyülekezni a kamionok, amelyek egész Európából érkeznek a dél-alföldi városba. Mintegy kétszáz jármű dübörög majd Szegeden át, amikor kivonulnak a Sziksósfürdői táborhelyre. Mint hozzátette, a szakma mára már nem csak a férfiaké, így idén is mintegy nyolcvan női kamionost várnak.
A nyitó napot a szokásos fergeteges táncos buli zárja a Drink Panters együttessel.
Szombaton reggel egy fúvószenekar ébreszti a vendégeket, majd a kamionok terepügyességi versenyre indulnak, miközben a családtagok és a megmérettetéstől távol maradók különböző vetélkedőkre nevezhetnek: lesz sörivó-, rugóemelő-, kötélhúzó-, női vizespóló-, női-férfi szkander-, kamionhúzó- és rodeóverseny.
A sofőrök mellett a járművek is megmérkőznek egymással: a kamion-szépségverseny zsűrije egész nap fáradhatatlanul dolgozik majd, hogy délutánra megtalálja a legtetszetősebb járművet. A győzelem komoly presztízst jelent a kamionosok között, így nem véletlen, hogy sokan a versenyre készülve a különleges festés mellett lámpákkal és krómszegélyekkel is feldíszítik járművüket.
Szombat este sem maradhatnak el a koncertek, vasárnap délután pedig a szegedi Kereskedő Közben rendezik meg a fesztivál mindenki által legjobban várt és leglátványosabb eseményét, a kamionos gyorsulási versenyt, ahol az is kiderül, hogy mire képesek a hatalmas járművek rakomány nélkül.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.