Szalayék versenyének vége

image

A Selyemút rally ötödik szakaszának rajtja után a Szalay-Bunkoczi kettős kénytelen volt feladni a versenyt elektronikus motorhiba miatt, Kovács Mikiék még versenyben vannak, összetettben a 16. helyen állnak.

Az Asztrahán és Sztavropol közötti 689 km-es szakaszt a szervezők lerövidítették, Holowczyc ismét szakaszgyőzelmet szerzett.

A versenyzők kérésére a szervezők lerövidítették az ötödik szakaszt, és így „csak” 621 kilométert kellett megtennie a mezőnynek a nyári forróságban. A dobogósok jó kis küzdelmet folytattak egymás ellen a jobb részidőkért, hol Holowczyc, hol Peterhansel, hol pedig Zheludov volt az első. Nem volt könnyű napja egyiküknek sem, a lengyel BMW-s defektet kapott, a Mini-vel versenyző franciának melegedett a motorja, az orosz Nissanosnak pedig nem működött a GPS készüléke. A célba érkezést követően az állás az alábbiak szerint módosult: Holowczyc előnye 2 óra 5 perc Stephane Peterhansel előtt, és 2 óra 49 perc Zheludov előtt. A szelektíven Mironenko lett a harmadik.

A szakasz legnagyobb vesztese kétségkívül Zheludov. A CP3-nál még az első helyen állt, de utána tönkrement a GPS a Nissanban, és inkább visszavett a tempóból, nehogy rossz irányt válasszon vagy kihagyjon egy-egy pontot. Csak az Iritrack által mutatott irány alapján tudtak navigálni, de így 37 percet veszítettek a szakaszon. Összetettben az ötödik helyre esett vissza a páros, és teljesen elveszítette az esélyét arra, hogy dobogós helyen végezzen. Az X-Raid Team-nek a helyezések szempontjából nagyon jó napja volt, hiszen az első három pozícióban a saját versenyzője végzett. Mironenko 20 perccel maradt el BMW-s csapattársától, és 10 perccel jobb időt ment, mint a negyedik helyen célba ért Stéphane Henrard, aki ezzel a helyezéssel egyik legjobb eredményét érte el a Volkswagen Buggyval.

A Szalay Dakar szerelői egész éjjel szereltek, hogy Balázsék el tudjanak rajtolni a csütörtöki szakaszon, de több tényező is hátráltatta, hogy a motorral minden rendben legyen: a magas hőmérséklet és a rossz minőségű orosz üzemanyag sem tett jót az Antara motorjának, és a páros a mai rajtot követően inkább jobbnak látta, ha nem erőlteti tovább a versenyzést.

A kamionoknál Kabirov remek időt ment a Kamazzal, és már majdnem egy órás előnye van a második helyezett Loprais-szal szemben. A Tatraban a pilótán kívül mindenki rosszul volt, mert teljesen összerázták magukat a nagy sietségben. Loprais egyébként a harmadik helyen végzett az ötödik szakaszon, másodiknak a német Franz Echter érkezett meg az MAN-nel.
Kovács Mikiéknek átlagos, de élvezetes napjuk voltak, bajba jutott kamionokon segítettek és élvezték a változatos terepviszonyokat. A 17.
helyen értek célba, és a 16. pozícióban állnak az összetettben.

Két nap van már csak hátra a versenyből, valamint mindössze 200 kilométernyi szelektív szakasz, így sok esélye már nem maradt az üldözőknek, hogy behozzák a lemaradásukat.

Forrás: Székely-Nagy Katalin

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.