A ma reggeli második futammal a GP3 versenyzői számára véget ért a Német Nagydíj. A Right Guard Racing motorsport program húszéves versenyzője a negyedik helyen ért célba, így a tegnapi első futam után ma is sikerült pontot szereznie.
Barátságtalan, esős idő várta a pilótákat ma reggel a Nürburgringen. A versenyzők a rajt előtt, nyitott boxutcánál autóztak két kört, Tomi már ekkor érezte, hogy nem volt meg a megfelelő tapadás.
A rajt összességében kicsit óvatosabbra sikerült, főleg az élről induló versenyzők törekedtek arra, hogy minél kevesebb ideig forogjon ki a kerék a meglehetősen vizes aszfalton. Rögtön csata alakult ki az élen, az első kanyar után Tomi csapattársa, Vainio vezetett, de őt két k anyar után vissza tudta előzni. Ezután Bottasnak sikerült megelőznie Tomit, aki próbálta rögtön visszavenni a vezetést, hogy ő diktálhasson, de Bottas olyan íven autózott, hogy ezt lehetetlenné tette.
A magyar versenyző néhány kör után a negyedik helyen autózott, és innen nem is tudott előrébb kerülni, mert az elején érezhető tapadás-probléma megmaradt gyakorlatilag az egész futam alatt, így nem sikerült javítani a köridőkön. Valószínűleg ezekkel a beállításokkal egy félszáraz pályán működött volna igazán jól az autó, az esőgumik nem voltak megfelelő mértékben kihasználva. A végén aztán, ahogy az aszfalt kezdett lassan fölszáradni, egy fokkal gyorsabb tudott lenni a Tech 1 Racing magyar pilótája, de javításra már nem volt ideje. A negyedik hely ismét pontokat hoz Tominak, aki így az összesített pontversenyben 11 ponttal a 12. helyen áll.
Kiss Pál Tamás: „Jó szabadedzéssel indult a hétvége, amit egy kevésbé jól sikerül t szabad- és egy szintén nem túl jó időmérő edzés követett. Az első futamon nagyon jó helyet sikerült elérnem. Jobb eredményt vártam ma, reméltem, hogy a dobogón tudok maradni. Persze, örülök a pontszerző helynek, de egy picit rossz érzés, hogy nem igazán találtuk el az esőbeállításokat. A hibákból levontuk a következtetéseket, és azokat orvosolva szeretnék a jövő hétvégén, a Hungaroringen minél jobb eredményt elérni.”