Az NB II-es labdarúgó-bajnokságban szereplő felcsúti Videoton Puskás Akadémia ellen lépett pályára idegenben az NB III-ba idén feljutó Aqvital-Publo Csákvár szombaton. Az egyhetes edzőtáborát töltő csákváriak a harmadosztályú Várpalotát 5-0-ra, a második ligás Tatabányát pedig 2-0-ra győzték le korábban a felkészülés jegyében.
A szombati edzőmeccsen mindkét együttes erős kezdőtizeneggyel futott ki a pályára: a Csákvár a következő szezonra tervezett kezdőcsapattal, a Vidi II-ben pedig több, az első gárda keretében is számításba vett labdarúgó volt felfedezhető (Lencse, Vujovics, Milanovics, Nikolics, Jankovics). Paulo Sousa, a Videoton FC szakvezetője a helyszínen tekintette meg a meccset.
A találkozó túlnyomó részében a Hartyáni Gábor által irányított vendéglátó felcsútiak birtokolták többet a labdát, a Csákvár kevesebbet találkozott a játékszerrel. Nyigri Richárd gárdája viszont rendkívül határozott stílusban futballozott, cseppet sem alárendelt szerepben, ami a kapott gól nélküli első félidőben az eredményben is megmutatkozott.
A 0-0-ás első negyvenöt percet követően a második játékrész során két találat is esett: A felcsútiak szerezték meg a vezetést a 65. percben Máté János jól helyezett lövése révén, majd a lefújás előtt öt perccel a nem sokkal korábban beálló Katona Lajos állította be az 1-1-es végeredményt.
Az összecsapás krónikájához tartozik, hogy a meccs hevében – természetesen nem szándékosan – a csákváriak helyenként talán a szükségesnél durvább megoldásokat is választottak, melyek következtében a 78. percben Molnár Csabát kiállította a játékvezető.
Molnárral a lefújást követően el is beszélgettek a csákvári klubvezetők, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.
Felkészülési mérkőzés:
Videoton Puskás Akadémia (NB II.) – Aqvital-Publo Csákvár (NB III.) 1-1 (0-0)
Gólszerző: Máté (65.), ill. Katona (85.)
Videoton PFLA: Somodi (Pajovics 46′) – Szolnoki (Papucsek 46′), Vaszicsku, Milanovic (Macsicza 46′), Jankovics (Balog 46′) – Margitics, Varga (Soós 46′), Uros Nikolics (Orbán 46′), Baracskai (Móri 46′) – Lencse (Máté 46′), Vujovics (Elek B. 46′)
Csákvári TK: Hegedűs – Ambrus (Schuppa), Sötét (Csordás), Bencze, Béres – Domján, Rigó (Végvári), Imrik – Tornyai (Kövecses), Németh (Szarka), Molnár Cs. (Katona)
Forrás: Pecsuvácz Péter