Úszóként kezdte, gyerekkorában artista szeretett volna lenni, ehelyett futballista lett. Később apja a jogi pályát szánta neki, ám ő edző lett. Mészöly Kálmánnak keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy később 61-szeres válogatott játékosként és szövetségi kapitányként legyen a magyar futball egyik legismertebb alakja. Idén augusztus 20. alkalmából megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.
– Fiatalon jól tornáztam és úsztam is a Lendület nevű klubban. Sokáig artista szerettem volna lenni, ha a városba jött egy cirkusz, mi segítettünk felverni a sátrat, amiért ingyen bemehettünk egy előadásra. Aztán 1952-ben a bátyámékkal lementem a III. kerületbe, és ott kezdtem futballozni – mondta az MTI-Pressnek adott interjúban. – Én csak csere voltam, hol a bal szélre tettek, hol máshova mint valami kis szerencsemalacot, ennek ellenére egyre jobban megszerettem. Persze bosszantott, hogy nem tudok kezdő lenni, de ez inspirált, hogy egyre jobb és jobb legyek. Otthon ekkor még nem tudták, hogy futballozom, edzések után bevizeztük az úszónadrágunkat, hogy azt higgyék, ott voltunk.
Az első áttörést egy szerencsés véletlennek köszönheti a legendás Szőke Szikla: egy MTK elleni kölyökmeccsre nem jött el a csapat centerhalfja, akkori edzője, Halász Elemér pedig berakta a számára idegen posztra. – Nagyon jól ment a játék, még gólt is fejeltem, ez után pedig Bukovi Márton, az MTK edzője odajött hozzánk, és azt mondta, hogy "ez a kis szőke az ország egyik legjobb centerhalfja lesz". Ettől teljesen megszédültem, és innentől kezdve mindent a futballra tettem fel – elevenítette fel a kezdeteket.
A következő nagy lökést egy 1955-ös esemény jelentette életében, a 100. magyar-osztrák mérkőzést megelőzően ugyanis a Népstadionban játszhatott hatalmas közönség előtt. – Óriási élmény volt, a Puskás-féle csapat 6-1-re nyert, Schlosszer Imre végezte el a kezdőrúgást – emlékezett vissza.
Chilei bemutatkozás
Mint megannyi sportolónak, neki is törést jelentett az 1956-os forradalom, ennek ellenére az Államvédelmi Hatóság laktanyájának szomszédságában, a Városmajorban nevelkedő fiatal ezt az időszakot is hasznosan töltötte. – Apu nagyon féltett minket, így edzésre nem járhattunk, de a Majorban rengeteget futtatott minket, fekvőtámaszokat nyomtunk és húzódzkodtunk a fákon, így amikor újra mehettünk tréningezni, az edzők el voltak képedve, hogy milyen erősek vagyunk – jegyezte meg.
Mészöly már 1957-ben bemutatkozott a III. kerületi TTVE felnőtt csapatában az NB III-ban, valamint az ifjúsági válogatottban is helyet kapott. – A testnevelő tanárom azt mondta, "rá fogsz fizetni öcsi, mert nagy sikereid lehettek volna tornászként", én pedig így feleltem, "Rozi néni, én válogatott futballista leszek, tessék majd megnézni" – mesélte nevetve.
A kőkemény játékáról és vad habitusáról ismert futballista 1958-ban került a Vasasba, igaz, eredetileg az MTK szerette volna megszerezni. Mint felidézte, az apja azt mondta, hogy "az MTK-ban ott van a Sipos Feri, aki Európa legjobb középső védője, sose fogsz játszani", végül addig ügyeskedett, mígnem a Vasashoz került.
Az angyalföldieknél sokáig csak a tartalékok között szerepelt, ezzel egy időben azonban az ifjúsági válogatottban rendre lehetőséghez jutott, 1960-ban, Bécsben pedig Európa-bajnokságot nyert a csapattal. Ezt követően aztán pillanatok alatt meghatározó játékos lett.
A felnőtt válogatottban 1961-ben Chilében mutatkozhatott be. – Ez amolyan elő világbajnokság volt, az első meccsen kikaptunk a házigazdáktól 5-1-re, majd a visszavágó előtt Baróti Lajos bácsi odajött hozzám és azt mondta, "kicsi, nagyon be lennél sz…va, ha betennélek?". Miért lennék, kérdeztem, hiszen akkor már olyan futballisták ellen játszhattam, mint Eusebio vagy Di Stefano. Végül 0-0 lett az eredmény, ezt követően sorozatban 42-szer voltam válogatott – közölte.
Az 1962-es chilei vb-n a negyeddöntőben a csehekkel szemben bukott el a nemzeti csapat. – Ezt a mérkőzést az orosz Latisev egyszerűen elcsalta, ám úgy gondolom, ennek ellenére nyernünk kellett volna. Kiváló csapatunk volt, Grosics Gyula például azt mondta, hogy minden más lett volna 1954-ben, ha olyan védelem van előtte, mint nálunk. Ennek a generációnak szerintem legalább két világbajnoki döntőt kellett volna játszania. 1966-ban a brazilok elleni győzelem után úgy éreztük, hogy ez meg is lehet, ennek ellenére a szovjetek elleni találkozó előtt összecsináltuk magunkat. Sokan mondják, hogy lefeküdtünk nekik, de erről szó sem volt – húzta alá.
Leginkább az alázat és a játék szeretete hiányzik
Pályafutása során megadatott neki, hogy az ötvenes és a hatvanas évek legjobbjaival együtt játszhatott. Véleménye szerint "Puskásék hallatlan technikával rendelkeztek, de nem volt annyira gyors a játék, mint ma. Most egy, maximum két érintésed lehet, különben meghaltál. Ma már nem lehetne megcsinálni azt, amit az angol-magyaron, ahol egy lövőcsellel kicsúszik mindenki, mint a Foxi Maxi, aztán az öreg (Puskás) bevágja a rövidbe."
A Szőke Szikla szerint Puskás volt minden idők legjobbja. – Játszottam Pelé ellen és vele is, Eusebio nézegette egy szabadrúgás előtt a pipát, és odarakta, de Puskás volt a legjobb. Di Stefanóból atyaúristent csinált Madridban, óriási egyéniség volt – szögezte le.
Úgy véli, a mai futballistákból leginkább az alázat és a játék szeretete hiányzik. – Nem látom, hogy edzések után bárki is ott maradna kicsit. Mi Farkas Jancsival rendszeresen sörösüvegekre lődöztünk, amiket a melósok hagytak ott a pályán – emlékezett vissza. (folyt.)
