A Bayern műhelyében készül valami.
Pár nappal ezelőtt a téli felkészülés utolsó mérkőzésén, Salzburgban arcpirító vereségben részesült Pep Guardiola csapata, hiszen legutóbb a 2012-es Német Kupa döntőjében (2:5 a BVB ellen) szenvedett háromgólos vereséget a Bayern. Mindez azonban lényegtelen, a fontos az, ami mögötte van: három védő, hat középpályás, egy hamis 9-es.
Az emberi történelem revolúciók, forradalmak sorozata, és itt nem csupán a politikai rendszerek véres-vértelen váltakozásaira kell gondolnunk, hanem olyan szellemi újításokra, melyek alapvetően formálták át az életkörülményeket. Mezőgazdasági forradalom, ipari forradalom, elektronikai forradalom; írás, könyvnyomtatás, tömegkommunikáció, internet; hajózás, vasút, légiközlekedés – és a sort még hosszasan lehetne folytatni. Az élet bármely szegmensére tekintünk a politikától a művészeten és a tudományon keresztül a gazdaságig, láthatjuk, a változás állandó. Sőt azt is megfigyelhetjük, hogy az emberi történelmen végighaladva ezek a változások egyre gyorsabbá váltak, míg a mezőgazdaságtól eljutottunk az iparig, eltelt csaknem 12 ezer év, ellenben a high-tech kialakulására alig száz évet kellett várnia a kor emberének.
Nincs ez másképpen a sportban, azon belül a labdarúgásban sem. Aki kicsit is belemerült már a foci több mint százéves történelmébe, tudhatja, itt is pontosan azonosíthatóak a feltalálók és az innovációk, a különböző játékrendszerek és játékfelfogások egyre-másra követték egymást. Sokan hallhattak már a kezdetekről, mikor még egy kapus és egy védő kivételével mindenki (egymaga) igyekezett gólt lőni – innen jutottak szépen lassan a feltalálók, az edzők arra a felismerésre, hogy a passzjáték és a védekezés is lehet eredményes, a hangsúly pedig folyamatosan hátrafelé tolódott, előbb a középpálya (pl. WM-rendszer, azaz 4-2-4), majd a támadósor rovására (pl. 4-4-2). Mindeközben a foci népszerűsége töretlenül nőtt, a ködös Albionból az egész világot meghódította, a legkülönfélébb kultúrákban gyökeret verve, amely tovább színesítette a stílusokat és stratégiákat, valamint (már csak a nagy számok törvényéből adódóan) jelentős szellemi tőke kialakulásához vezetett.
Anélkül, hogy részletekig menően belemennénk a labdarúgás történetébe, annyit érdemes még megállapítanunk, hogy maguk a változások, a futballrevolúciók is egyre sebesebben váltották egymást, ma már a csúcsfoci két-három év alatt képes a feje tetejére állni – nem csoda, ha kis hazánk végérvényesen lemaradt az elittől azzal, hogy idestova harminc-negyven éve képtelen a megújulásra. Gondoljunk csak bele, néhány évvel ezelőtt még elképzelni is nehéz volt, hogy elől ne két csatár rohamozza az ellenfél kapuját, ma pedig egyre-másra tűnnek fel a középpályásokból lett csatárok, a hamis 9-esek, többek között korunk legmeghatározóbb labdarúgója, Lionel Messi is azzá vált idővel a Barcelonában.
És ha már megemlítettük a katalán fővárost, vitathatatlan, hogy a jelenleg érezhető tendenciát, mely a középpálya (és a labdabirtoklás) szerepét igyekszik egyre jobban hangsúlyozni, a Barcelona és annak korábbi mestere, Pep Guardiola határozta meg 2009 környékén. És ezzel el is jutottunk a Bayernhez.
A Bayern klubvezetésének nyílt célja, hogy a csapat ne csak egy-egy alkalommal érjen fel a csúcsra, hanem tartósan ott is ragadjon. Ahhoz, hogy korszakalkotóvá váljon a Bayern, folyamatos sikerekre van szükség, azokhoz pedig elengedhetetlen, hogy egy lépéssel mindig a riválisok előtt járjon a klub. Ezt pedig úgy teheti meg, ha ő lesz a változások origója, az epicentruma, a kiindulópontja.
Pep Guardiola, mint a jelenlegi legsikeresebb forradalmár éppen ezért érkezett a bajor fővárosba. Hiszen Heynckes tökéletes gépezetét számos más, a német viszonyokhoz jobban illő tréner is megpróbálhatta volna ideig-óráig fenntartani, amíg egy újabb felfogás és csapat le nem söpri a pályáról, mint tette azt a Bayern a Barcelonával – a tökéletes újraformálásával azonban azt az edzőt volt a legésszerűbb megbízni, aki pontosan ezt tette (nem kis) sikerrel Barcelonában négy éven keresztül.
A siker persze sohasem garantált, a forradalmak a régit lerombolják, de az új nem mindig valósul meg. Egyelőre azonban az eredmények azt mutatják, a kísérlet működik Münchenben. Az irány pedig az igazoláspolitikával, mely jelentős létszámot alakított ki a középpályán, és a Salzburgban felvillantott (leegyszerűsítve a számokra) hét középpályásból és három védőből felálló formációval felsejlik előttünk. Félünk tőle, mert ismeretlen, és mert mint minden újítás, ez is ésszerűtlennek és okvetlennek tűnik.
Azonban egyvalami biztosnak látszik: a csúcs meghódítása után a második fázist is elérte a Bayern a korszakalkotáshoz vezető úton. A futballrevolúció Münchenben zajlik.
