
Guardiola sok sérültről számolt be.
Pénteken rajtol a Bundesliga tavaszi idénye. A Mönchengladbach elleni nyitómérkőzésünk előtt egy nappal a szokásoknak megfelelően Pep Guardiola is sajtótájékoztatót tartott.
Franck Ribery-ről: ,,Az előző napokban fájdalmat érzett a lábában. Még nem tudom, játszhat-e holnap.”
Schweinstegierről és Robbenről: ,,Basti itthon marad, ez tuti. Arjen Robben tegnap már a csapattal edzett. Úgy hiszem, ő velünk tarthat.”
Philipp Lahmról: ,,Tegnap már jól edzett. Úgy hiszem, játszhat holnap.”
Javi Martínezről: ,,Nem tudott edzeni, nem utazik velünk. Remélem, hogy a Stuttgart vagy a Frankfurt ellen már játszhat.”
A Salzburg elleni mérkőzésről: ,,Egy jó figyelmeztetés volt. Vesztettünk, mert az RB jobb volt, mint mi. Holnap azonban nem lenne esélyük a győzelemre.”
A Gladbachról: ,,Meg is verhetnek minket. A Casablanca elleni döntőben mindössze 35 percig játszottunk jól. Így volt ez az elmúlt bajnoki mérkőzéseken is. Az utolsó 23 mérkőzésen csak háromszor nyert a Bayern az ő otthonukban. Egy nagy, nagy csapat ellen játszunk. De ha nyerni akarunk, mindent latba kell vetnünk, szenvedélyt és mentalitást mutatnunk kell. Különben nagy problémáink lesznek.”
Újra Schweiniről: ,,Ő volt az előző években a Bundesliga legjobbja, ősszel nem sokat játszott. De Katarban jól ment neki, a bokája sokat javult. Most meg a térdével van problémája. Nekünk és a válogatottnak is szüksége van rá. Az egészségétől függ, mikor térhet vissza. Ez a mi tervünk. Úgy gondolom, fejben is leterhelt. Azért van itt, hogy futballozzon, s nem azért, hogy egyedül fusson vagy kerékpározzon. Várunk rá. Én várok rád.”
Az 1860 Münchennel való rivalizálásról: ,,Egyelőre még keveset észleltem belőle. Inkább a BVB-vel volt rivalizálás. Remélhetőleg jövőre ismét a Bundesligában szerepelnek majd.”
A Bayern edzői posztjáról: ,,Az előző 10 évben nyolc edző dolgozott itt. Ez azt mutatja nekem, hogy nem egyszerű megmaradni itt. A személyiséged miatt nem tartanak meg, azért sem, mert szép vagy. Hanem azért, mert győzöl.”
Piere-Emile Hojbjergről: „Lehet, hogy ő is játszani fog. Még fejődnie kell, s jobban meg kell értenie a játékot, de még csak 18 éves. Nem fél, ha játszik. Úgy hiszem, a következő években egy nagy játékosa lesz ennek a csapatnak.”
Mario Götzéről: ,,Egy remek profi. Meglepett a viselkedése. Remélem, többször már nem sérül meg. Jót tesz neki a folytonosság, az ősz utolsó részében már nagyon jól játszott. Szükségünk van rá és a tehetségére.”