DVSC-Fórum néven folytatja a debreceni női kézilabdacsapat

image

DVSC-Fórum néven kezdi meg a 2011/2012-es szezon küzdelmeit a debreceni női kézilabdacsapat; a Fórum Bevásárlóközpont mellett hétfőn a klub megállapodást kötött az Alföld Televízióval is az együttes mérkőzéseinek közvetítésére.

    Gellén András többségi tulajdonos a szerződések aláírását megelőző debreceni sajtótájékoztatón elmondta: egy szezonra kötöttek megállapodást a névszponzorral, de a következő idényben eredményeikkel szeretnék letenni az alapjait egy hosszabb távú együttműködésnek. Ezzel kapcsolatban kifejtette: hasonló erősségű kerettel hasonló szereplésben bízik, mint az előző évadban. A csapattól a tavalyihoz hasonlóan ismét BL-csoportkörös szereplést vár – tette hozzá (a női kézilabda BL selejtezőjének sorsolását hétfőn délután tartják).     

Gellén András nagyon pozitívnak értékelte az Alföld Televízióval fennálló kapcsolatukat, így szavai szerint nem volt kérdéses, hogy zsinórban a hatodik szezonjukban is megállapodnak a közvetítésről.     

Tóthné Budaházi Judit, a televízió ügyvezetője ismertette: az elmúlt szezonban 31 mérkőzést közvetítettek és a tavasszal elindult új hírportájukon (www.hajdupress.hu) elérhető online közvetítések látogatottsága is folyamatosan nő. Mivel a csatorna már digitális csomagban is elérhető, a következő szezontól 12 ezer háztartással több tudja figyelemmel követni a DVSC-Fórum mérkőzéseit – zárta szavait az ügyvezető.     

Gellén András újságírói kérdésre válaszolva újfent szólt arról, hogy igazságtalannak tartja a sportklubokat érintő támogatási és adózási szabályokat. Megítélése szerint például az utánpótlás támogatására juttatott pénzek könnyen landolhatnak a felnőtteknél és – mint fogalmazott – félő, hogy politikai kapcsolatok függvényében fogják ellenőrizni és bírságolni a klubokat.     

A többségi tulajdonos megismételte azt is, hogy a válogatott játékosokkal kapcsolatos akciója – amikor nem engedett el két játékost a nemzeti csapat edzőtáborába – figyelemfelkeltés volt a csapatok túlzott adóterhelése ellen.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.