"Megpróbálok ráérezni, milyen egy kétkerékhajtású autót vezetni!"

image

A januári Dakar rally óta, amelyen 10. helyezést ért el, nem versenyzett Christian Laveille, ezért érthetően izgatottan várja, hogy az új fejlesztésű Dessoude buggy-val hogyan fog szerepelni a Selyemút rallyn. Első alkalommal fog kétkerékhajtású autóval versenyezni, a korábbi motorosnak tehát fel van adva a lecke, hogy megmutassa, mire képes az új versenyjármű.

„André Dessoude és jómagam közös projektjéről van szó” – kezdte a mesélést Christian Laveille. „Megkért, hogy vezessem a buggy-t az első versenyen, én pedig nagyon szeretnék visszatérni a versenyzésbe, így gyorsan megegyeztünk. Az autón még sok mindent kell alakítani, és szerettük volna először tesztelni is, de arra valószínűleg nem lesz már idő. Ugyanarra az alapra épül, mint Isabelle Pattisier buggy-ja, néhány módosítást azért eszközöltünk rajta – főleg a felfüggesztésen, a legfontosabb különbség pedig az, hogy ebben BMW turbódízel motor van. A Selyemút rally tökéletes lesz az összehangolódáshoz..”

„Természetesen óriási kihívás lesz, mert egy vadonatúj autónak még sok hibája előjöhet” – folytatta a háromszoros Bol d’Or győztes. „Valamint szeretnék ráérezni arra is, hogy milyen egy kétkerékhajtású autót vezetni, főleg a homokban. Ezek mellett nem tűztem ki semmilyen konkrét célt, de természetesen mindig arra fogok törekedni, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Miután a legutóbbi Dakaron a legjobb privát versenyzőként értem célba, ez a minimum, amit a Selyemúton is el kell érnem, akkor is, ha a buggy-t nem ismerem annyira, mint a Protomat.”

„Isabelle szerint a buggy nagyon jól lett megtervezve, és ezzel a motorral sokkal ütőképesebb lesz. Szerintem egész jó helyezést fogunk tudni elérni vele” foglalta össze az eddigi tapasztalatait az 1996-os Világkupa maraton kategóriájának győztese. „Habár most még nehéz a jövőről bármit is nyilatkozni, ezért mégis előre kell tekintetünk. Remélem nem lesz túl sok problémám ezen a versenyen, bár sajnos eddig a Selyemúton nem sok babér termett nekem, mivel mindkét eddigi futamot fel kellett adnom. Ezért is örülök nagyon annak, hogy visszatérhetek, mivel szeretem az orosz terepet, a verseny nagyon profi szervezésű, élvezet lesz tehát ismét versenyezni!”

Forrás: Székely-Nagy Katalin

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.