Valóságos csodaként értékelte a 2011-es Africa Eco Race mezőnye, hogy a viadalon egyedüli magyar egységként induló Qualisport kamionos tereprali-istálló a Scania első hídjának törése után kedden hajnalban újra felbukkant a táborban. A csapat a harmadik szelektív szakaszon bekövetkezett baleset után 51 órán át rostokolt a sivatagban.
Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő az El Mdouara – Wad Tissint szakaszon repült 22 métert a sárga monstrummal, miután nagy sebességgel ráhajtottak egy alig látható bukkanóra. A kamionos kategóriában címvédőként rajtoló egylet reményei a landolás pillanatában szertefoszlottak, ugyanis az első híd kettétört. Sokan egy lyukas garast sem adtak volna azért, hogy a Scania talpra áll, de a csapat
megtalálta a megoldást: míg Kovács Miklós, Tóth Tamás és Mészáros Sándor a sivatagban maradt a baleset helyszínén, ott töltve szilveszter éjszakáját is, addig Czeglédi Péter Léner Tiborral és Bajkai Zsolttal útnak indult, hogy végül Er Rachidiából beszerezzék a mentéshez szükséges alkatrészeket. Ezt végül egy használt DAF első híd formájában találták meg, amit több mint tíz órányi kőkemény munkával, számos egyedi ötlet felhasználásával a
lehetetlennek tűnő körülmények ellenére is beépítettek a versenykamionba.
Miután a Scaniát járóképessé tették, a csapat hamar meghozta a döntést: a szervizúton haladva követik a mezőnyt, hogy idén is eljussanak Dakarba, a Rózsaszín-tó partjára, ahol egy éve fennállásuk legnagyobb sikerét ünnepelhették. Több mint 2000 kilométert teljesítve a gárda kedden hajnalban, Layounne közelében érte el a mezőnyt és küzdőszellemük osztatlan
sikert aratott: René Metge versenyigazgató az esti eligazításon, már a mauritániai Boulanouarban külön méltatta a magyar csapatot és hangsúlyozta, hogy az együttes kitartása és küzdeni tudása példa értékű lehet mindenki számára.
„Elképesztő napokon vagyunk túl és az, hogy most itt lehetünk, a csapat kiváló munkájának köszönhető. Nagy elismerés számunkra, hogy mindenki örömmel fogadta, amikor hajnalban megérkeztünk a bivouac-ba. A Scania jelenleg olyan, mint egy kiállítási tárgy, mert mindenki látni akarja, hogyan, milyen megoldással sikerült járóképessé tennünk. Címvédésre hajtottunk, de sajnos álmaink a baleset miatt már nem válhatnak valóra. Nem bánkódunk,
mert sokat tanultunk ebből is, ráadásul kitartásunkért legalább annyi elismerő szót kaptunk, mint a tavaly januárban aratott győzelmünkért. Külön köszönöm René Metge versenyigazgató dicséretét, ami nagyon jól esett a csapat összes tagjának. Haladunk tovább a szervizúton Dakar felé és izgatottan figyeljük a verseny alakulását, egyúttal megragadom az alkalmat és boldog új évet kívánok minden hazai tereprali-rajongónak” – nyilatkozta a Qualisport pilótája,
Kovács Miklós. A magyar legénység a 11 szelektív szakaszból álló viadal első felvonását nagy fölénnyel nyerte
a kamionok között, ráadásul aznap eredményük az autós-kamionos összesítésben a 4. helyre volt elegendő. A második szakaszt a 2. helyen zárták az MAN-es portugál hölgy, Elisabete Jacinto mögött.