Tavaly augusztusban a szegedi sárkányhajó világbajnokságon a T-Mobile egy-egy MacBook-kal díjazta a poznani gyorsasági világbajnokságon dobogón végző kajakosokat és kenusokat. A cég „megkésett Mikulása” újabb bajnoknak kedveskedett az év elején: a maratoni világbajnokságon két aranyérmet szerző Csay Renáta is átveheti az értékes ajándékot.
Mit is mondhatnék? Nekem nagyon jól kezdődik ez az év. Köszönöm a T-Mobile-nak, hogy az olimpiai szakághoz képest kissé háttérben ténykedő maratonistákról sem feledkeznek meg. Mi nem vagyunk annyira elkényeztetve, így különösen jól esik ez a figyelmesség – mondja Csay Renáta.
A 2010-es évet kétszeres világbajnokként zárta. Milyen tervekkel vág neki ennek az esztendőnek?
Az idén is jó lenne két világbajnoki címet szerezni, bár most egy kicsit más lesz a felállás. Az évek óta jól megszokott párom, Faldum Bereniké ugyanis a jövőben bolgár színekben versenyez majd. Már nem érezte jól magát Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjában, a klubja, az MTK pedig nem akarta elengedni őt más egyesülethez, így végső lépésként ez maradt a számára és döntősét az MKKSZ elnöksége már el is fogadta. Sajnálom, hogy nem sikerült jobb megoldást találni, mert én így egy klasszis párral szegényebb lettem… És így már nem is tudom, hogy a jövőben felkészülök-e majd párosra. Idős, sokat megélt versenyző vagyok, aki már nem szívesen alkalmazkodik másokhoz. Bár, ha jönne egy fiatal, ambiciózus versenyző, még az is lehet, hogy átgondolnám a nézeteimet.
Vagyis akkor maratoni távon egyelőre az egyesre készül. De ön két világbajnoki címről beszélt…
Szeretnék én is felkészülni az ötezer méterre, mert jó lenne ott lenni az augusztusi szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Persze már a hazai mezőny is nagyon kemény lesz, főként, ha a Csipes csoportból valamelyik lány úgy dönt, elindul ezen a távon. Mindenesetre Folláth Vivien tavalyi világbajnoki címe ösztönzőleg hat rám. No és az sem mellékes, hogy Szegeden versenyezhetnék, ahol a hangulat mindig mesés.
Kétgyermekes anyukaként hogyan győzi a rengeteg munkát, hogyan képes az újabb célok megvalósítására?
A recept egyszerű: végy egy odaadó, tökéletes nagymamát. Az én anyukám mindenben segít, mindenben mögöttem áll, és biztosítja a nyugodt hátteret a felkészüléshez. Ilyenkor napi egy edzésem van, és mivel a gyerekek bölcsiben és óvodában vannak, így délelőtt kényelmesen tudok edzeni. Délután pedig jöhetnek a közös programok, vagyis tulajdonképpen szinte mindenre jut elég idő.
Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség