Pénteken este ismét ünnepelt a magyar sporttársadalom: ezúttal az Uránia Filmszínházban az I. Ifjúsági Olimpia magyar részvevőinek ünnepélyes eskütételére került sor.
A zsúfolásig megtelt filmszínházban az alkalomhoz illő, olimpiai tárgyú műsorszámokat mutattak be, majd Schmitt Pál, a MOB elnöke, megválasztott köztársasági elnök mondott rövid ünnepi beszédet. A MOB első embere hangsúlyozta, milyen fontos a jövő sportját illetően az, hogy ötvenegy ifjúsági korú sportolónk kiharcolta a részvétel jogát. Ez a szám sokat mond, hiszen nálunk lélekszámban és sportbeli eredményességben is nagyobb országokat meg tudtuk előzni. „Közöttetek van, vagy vannak olyanok is, akiknek esetleg már Londonban a felnőttek között is eljátsszák majd a magyar himnuszt. Büszkék vagyunk rátok, járjatok sikerrel, Isten áldjon benneteket” – mondta többek között Schmitt Pál.
Az eskütételt megelőzően adott át két életmű díjat az elnök: mindkét olimpiai bajnok – Dömötör Zoltán vízilabdázó és dr. Török Ferenc öttusázó – egyaránt idén tölti be 75. életévét. A MOB elnöksége ebből az alkalomból adományozta az ünnepelteknek a kitüntetéseket.
Az ünnepélyes eskün a szolnoki evezős, Bíró Márk tarthatta a magyar zászlót, amelyre előzőleg a magyar küldöttség egyik vezetője, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina szalagot helyezett el.