Ifjúsági olimpia: elfogadták Schmitt Pál javaslatát

image

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és a szingapúri Ifjúsági Olimpia szervezőbizottsága elfogadta Schmitt Pálnak, a magyar köztársaság elnökének az eredményhirdetés protokolljával kapcsolatos javaslatait.

    A Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki tájékoztatása szerint a játékokon résztvevő csapatok vezetőit már értesítették is arról, hogy a versenyek eredményhirdetésekor a sportolók nem vihetnek magukkal személyes tárgyakat, feliratot, kabalafigurát és zászlót.

    Schmitt Pál a NOB magyar tagjaként ezzel a javaslattal kívánta megóvni az Ifjúsági Olimpia eredményhirdetésének rendjét, különös tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásoktól.

    A köztársasági elnök elmondta, hogy a győztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelműen megállapítható, mert bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik országuk címerét.

    Schmitt szerint az ifjúsági ötkarikás esemény célja nem a nemzetek vetélkedése, hanem a világ fiataljainak nemes megméretése a sporton keresztül, és hogy mindemellett egymást tiszteletben tartva, barátságokat kötve, jobban megismerjék egymást.

    Csütörtökön Schmitt telefonon gratulált Molnár Zoltánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárának abból az alkalomból, hogy Dudás Eszter triatlonista megszerezte Magyarország második aranyérmét.