A nyári dél-afrikai világbajnokságon botrányosan leszerepelt francia labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-0-ra kikapott a fehérorosz csapattól – ez volt az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányának egyik nagy meglepetése.
Az új gall szövetségi kapitány, Laurent Blanc szerint nincs olyan játékosa, aki jelen pillanatban be tudna találni az ellenfelek hálójába.
"A labdát meg tudjuk tartani, de a kaputól 25 méterre elfogy a tudományunk" – jegyezte meg. "Nehéz időszakot élünk meg, semmi sem megy úgy, ahogy szeretnénk, de harcolnunk kell tovább."
A fehéroroszok amúgy a hajrában, a 86. percben szerezték a meccs egyetlen találatát.
A portugálok sem lehetnek büszkék a ciprusiak elleni hazai 4-4-re. Itt a 89. percben sikerült a vendégeknek egyenlíteniük.
A szlovénok az észak-írektől kaptak ki otthon, ugyanakkor a románok nem bírtak a vendég albánokkal, akik a 87. percben találtak be.
Az esélyesek közül az angolok, valamint a világ- és Európa-bajnok spanyolok egyaránt négyszer voltak eredményesek, de hozzájuk hasonlóan jól kezdtek a németek, akik Belgiumból hozták el a három pontot.
Az olaszoknak nem okozott gondot az észtek legyőzése.