A Vasas Budapest Stars nyerte meg jégkorong Mol-ligát, miután a dunaújvárosi döntőben 3-1-re verte az Újpestet Gröschl Tamás, Sándor Szilárd és Virág Csaba góljaival. A bronzmeccsen a toronymagas esélyes Dunaújváros hosszabbításban győzte le a Csíkszeredát. Ez a hétvége azonban a Starsról szólt, hiszen végig remekül, taktikusan játszott, nem véletlenül verte az elődöntőben az alapszakaszt megnyerő Dunaújvárost.
– Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük a döntőt is – mondta Glen Williamson, a Vasas Budapest Stars kanadai edzője. – Ez a siker jót tesz a játékosoknak, a csapatnak és a klubnak is. Rengeteget dolgoztunk az idényben, lépésről lépésre váltunk egyre jobb csapattá. A legtöbbet a hitben és a csapatkultúrában fejlődtünk, de játékban is nagyon összeálltunk.
– Ez a győzelem is bizonyítja, hogy mennyire jól sikerült a formaidőzítés – fogalmazott Gergely Csaba. – Ahhoz, hogy kihozd magadból a legtöbbet, arra van szükség, hogy fizikálisan tökéletes állapotban legyél. Év közben elképesztő mennyiségű munkát végeztünk, néha már úgy éreztük, talán túl sok a fizikai megterhelésből, de most éppen ez kellett ahhoz, hogy jobban bírjuk erővel a döntőt az Újpestnél.
A Stars kapusa, a 18 éves Rajna Miklós nem csak a hétvégi négyes döntőben, de az egész idény folyamán fantasztikusan védett.
– Nagy dolog volt, hogy már a kezdetekkor bíztak bennem a többiek, örülök, hogy egy ilyen nagy lehetőséghez jutottam itt, a Starsnál – nyilatkozta Rajna. – Rengeteg segítséget kaptam a pályán és azon kívül is, nem ment volna ilyen jól, ha a hátvédek nem segítenek. Mivel a csapat nagyon összeérett a Mol-liga végére, már az én dolgom is könnyebb volt, egyáltalán nem fáradtam el a négyes döntő során, hozzászoktam a terheléshez.
Fodor Szabolcs, aki a hétvégén a sárga sisakot viselte, mint a Stars legeredményesebb játékosa az alapszakaszban, a négyes döntő során nem szerzett gólt, de nagyon jól játszott. Szerinte a siker titka az, hogy Glen Williamson beleverte a játékosok fejébe a taktikát.
– Taktikailag, fejben nőttünk az ellenfeleink fölé – kezdte Fodor. – Szinte alig volt rövidzárlatunk, végig uraltuk a mérkőzést.
Majoross Gergely is a taktikai érettségben látja a siker titkát.
– A csapat életében az volt a kulcsmomentum, hogy mindenki megértette, mennyire fontos a taktika – mondta Majoross. – Glen Williamson megértette velünk, hogy mindenki akkor tudja a legtöbbet hozzátenni a csapat játékához, ha tartja magához a taktikához, ami gyakorlatilag egy támpont, hogy az adott helyzetben mit kell csinálni, hova kell mozogni. Persze az egyéni játék is fontos, de a csapat akkor tud együtt mozogni, gondolkodni, működni, ha ugyanazt a taktikát, gondolkodásmódot követi mindenki. Az utóbbi hetekben már csak ezzel foglalkoztunk, előfordult, hogy az edzésen 20 percig csak ácsorogtunk, és a taktikáról beszélt az edző. Meglett az eredménye.
Majoross, mint a csapat egyik rutinos tagja, a Stars sikerét azért is tartja fontosnak, mert ezzel bebizonyosodott, hogy jó irányban halad a klub, igenis van létjogosultsága. A sok fiatalt foglalkoztató klubot ugyanis gyakran támadják, hogy sok idősebb játékost is alkalmaz.
– Igaz, hogy vannak idősebbek is a csapatban, de eközben 8-9 fiatal, 18 év körüli játékos végigjátszotta az idényt – folytatta Majoross. – Itt van például a kapusunk, Rajna Miki. Ő és a magyar jégkorong is sokat nyert azzal, hogy kapott egy teljes idényt. És így van ezzel a többi fiatal is. Az év elején egyébként ez is rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére, de aztán teljesen felnőttek a feladathoz a fiatalok, és mostanra igazi csapattá értünk.
Kangyal Balázs klubigazgató is igazolva érzi a Stars koncepcióját azzal, hogy a csapat megnyerte a Mol-ligát.
– Fontos, hogy nálunk nem játszottak légiósok – mondta Kangyal -, és sok fiatal kapott lehetőséget. Az elődöntő után azt mondtam, hogy csak tíz percig szabad örülni, nem szabad túlértékelni a sikert. Most azt mondom, akár két órát is lehet örülni, de ennél többet nem, mennünk kell tovább, kedden már újra meccsünk van. Arra azonban jó ez a győzelem, hogy kiderült, érdemes volt ezt az egy évet ilyen keményen végighajtanunk, mert igenis rengeteg lemondással járt ez a siker, bár mi, idősebbek tudtuk eddig is: minden siker mögött kőkemény munka áll. Most már a fiatalok is megtanulták ezt.
XLsport – Forrás: Tamás Rita, Budapest Stars sajtó