Férfi kézilabda BL – Újabb súlyos szegedi vereség

kezi.jpg

Az orosz Csehov gond nélkül, kilenc góllal nyert a vendég Szeged ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 8. fordulójában, így a magyar csapat továbbra is szinte reménytelen helyzetben van a továbbjutást illetően.

    Férfi BL, A csoport, 8. forduló:
Csehovszki Medvegyi (orosz) – Pick Szeged 39-30 (20-12)
——————————————————-

    A Tisza-partiak a 10. percig vezettek (4-5), ám ezt követően Kovaljov sorozatban négyszer volt eredményes. Időt kért a rosszul védekező Szeged, de hiába, mert a lendületbe jött Csehov folytatta az offenzívát. A szünet előtt már kétszámjegyű volt a különbség, amit aztán két góllal sikerült csökkenteni (20-12).
    A második félidő elején ugyan jobban játszott a magyar alakulat, de ez csak arra volt jó, hogy rövid időre felzárkózzon (29-24). A hajrában a Csehov ismét a közönség kiszolgálásával volt elfoglalva, a fáradó Pick alig fejtett ki komolyabb ellenállást.
    A Szegednek már nincs a saját kezében a sorsa, szinte reménytelen, hogy megszerezze csoportjában a továbbjutást érő negyedik helyet. A csapat a jövő szombaton a spanyol Valladolid otthonában lép fel.
    A másik magyar BL-érdekelt, csoportjában élen álló MKB Veszprém vasárnap a német Rhein-Neckar Löwent fogadja.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.