Huszár Erika hatodik, azaz pontszerző helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres számában szombaton a vancouveri téli olimpián.
Az aranyérmet olimpiai rekorddal a kínai Csou Jang (Zhou Yang) szerezte meg két dél-koreai riválisa, Li Eun Bjul és Park Szeung Hi előtt.
A négy éve Torinóban ezen a távon negyedik magyar versenyző a nyolcfős fináléban úgy előzte meg két vetélytársát, a bolgár Jevgenyija Ragyanovát és a kanadai Tania Vicentet, hogy egyetlen bukás és kizárás sem volt a futamban. Huszár ezzel legjobb európaiként zárt ebben a számban.
Huszár, aki a négy évvel ezelőtti döntőből egyedüliként jutott ismét a fináléba a táv elején a hatodik-hetedik helyen haladt, majd ritmust váltott és egészen a harmadik pozícióig tört előre. A verseny kétharmadához érve a két dél-koreai és a kínai rivális begyújtotta a rakétákat, a mezőny szétszakadt, s Huszárt ekkor még ketten megelőzték, de pontszerző helyét "szélesen" korcsolyázva biztosan megtartotta a célig.
Az egyaránt selejtezőben kiesett Heidum Bernadett és Darázs Rózsa közül előbbi 23. helyen zárt, míg utóbbit kizárták a futamában.
Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 m, olimpiai bajnok:
——————————————————–
Csou Jang (Kína) 2:16.993 p
2. Li Eun Bjul (Koreai Köztársaság) 2:17.849
3. Park Szeung Hi (Koreai Köztársaság) 2:17.927
…6. HUSZÁR ERIKA 2:19.251
…23. HEIDUM BERNADETT
Darázs Rózsát kizárták a selejtezőben.