Hivatalosan is lemondott Kisteleki, Nemes irányít tovább

kisteleki_istvan.jpg

Kisteleki István szombaton azonnali hatállyal lemondott a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki posztjáról. A sportvezető az MLSZ rendkívüli közgyűlésén erősítette meg hivatalosan a tavaly december 22-én, sajtótájékoztatón tett bejelentését.

    Kisteleki István rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a folyosón, ahol megismételte, hogy a bundavád nem játszott szerepet a döntésében, s már korábban elhatározta, hogy távozik. Az MTI kérdésére nem adott konkrét választ arra, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a jövőben újra ő irányítsa az MLSZ-t. Véleménye szerint vannak erre megfelelő emberek, de neveket nem árult el. A leköszönő elnök hozzátette: jelenlegi funkcióját az európai (UEFA) a nemzetközi szövetségnél (FIFA) is megtartja a fejlesztési bizottságban, komolyabb felkérést azonban egyik szervezettől sem kapott. Az elmúlt négy év két legkellemesebb pillanatának az U20-as válogatott dobogóra állását, valamint a telki edzőközpont megépülését tartja, a legkellemetlenebb momentumnak pedig a svéd Zlatan Ibrahimovic budapesti gólját nevezte, amely rossz álmaiban még mindig előtűnik.

   Az új elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszakban Nemes Ferenc általános alelnök, a Fejér megyei Labdarúgó Szövetség első embere irányítja az MLSZ-t. Az elnökjelöltekkel a Helmeczy László alelnök vezette öttagú munkabizottság veszi fel a kapcsolatot és ugyanez a testület készíti elő a következő közgyűlést is, amelyre várhatóan valamikor májusban kerül sor.

    Nemes és Helmeczy rövid sajtótájékoztatójukon a folytonosságot, a megkezdett munka folytatását, valamint a szövetség stabilitásának megőrzését hangsúlyozták. Helmeczy szerint az elnökjelölés során nemcsak a profikkal, az amatőrökkel, hanem "politikai tényezőkkel" is egyeztetni kívánnak, bár ez utóbbi kijelentést Nemes nem tartotta szerencsésnek. Utóbbi egyértelműsítette, hogy nincsenek hosszú távú elnöki ambíciói, mert erre a posztra nyelveket beszélő vezető szükséges, márpedig ő pedig nem ilyen.

    A közgyűlésen a bejelentés előtt Kisteleki István filmbejátszásokkal színesített előadásában hosszasan ismertette az általa vezetett elnökség négyéves munkájának eredményeit. A legnagyobb sikernek a szövetség gazdálkodásának rendbetételét, az MLSZ kiváló nemzetközi kapcsolatait, a telki edzőközpont megépítését, az OLLÉ pályaépítési programot és a Gyermek Labdarúgó Szövetség létrehozását nevezte.

    Kiemelte: amikor 2006 januárjában átvette a szövetség irányítását, 500-700 millió forint körüli összeg volt az MLSZ adóssága. Azóta közel 600 millió forinttal nőtt a szövetség saját tőkéje, a 2009-es évet 144 millió plusszal zárta MLSZ, emellett 820 millió elhatárolt bevétele is van, amely a FIFA-tól és az UEFA-tól kapott vissza nem térítendő támogatás a telki edzőközpont számára.     "Az edzőközpont megépítésével 2,9 milliárd forintos értéket hoztunk létre, amelyre 1,4 milliárdos hitele van a szövetségnek, de a telki centrum évi 80 millió forint bevételt tud felmutatni a 38 milliós hiteltörlesztés mellett" – ismertette Kisteleki.

    Ezután Joseph Mifsud, az UEFA alelnöke lépett a pulpitushoz, aki rendkívül elismerően szólt Kisteleki munkájáról, sőt az MLSZ-t Magyarország legkiválóbb sportszervezetének nevezte. Hasonlókat mondott Eva Pasquier, a FIFA fejlesztési igazgatója is, majd tolmácsolta Joseph Blatter elnök dicsérő szavait.

    A közgyűlésen elfogadták a 2009-es évről készült beszámolókat és a szövetség 2010-es pénzügyi tervét is. Az elnökség két megüresedett helyére Tarsoly Csabát és Garancsi Istvánt választották be.

    A közgyűlés előtt ülést tartott az MLSZ elnöksége, és kitüntetések adományozásáról döntött. A Magyar Labdarúgásért Érdemérem arany fokozatát ítélte oda többek között Egervári Sándornak, a tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert válogatott szövetségi edzőjének, továbbá Esterházy Mártonnak, a januári futsal Eb lebonyolításában végzett tevékenységéért. A díj ezüst fokozatát kapta meg a korosztályos sikercsapat felkészítésében korábban részt vett két szövetségi utánpótlásedző, Both József és Sisa Tibor.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.