Bár Vass Dóra (képünkön) hatéves korában hatvannégy tornászjelölt között a 2. helyen végzett a Budapesti Honvéd szertornász szakosztályának év végi vizsgáján, az egyesület sportiskolájába történő felvételt – szülői döntést követően, nem kis meglepetésre – nem fogadta el.
A szertorna helyett inkább Pesti Andrea tanfolyamára járt, a Rózsadomb SC tagja lett, egészen a klub 2002-ben bekövetkezett megszűntéig. Attól kezdve a Garantiqa Óbuda-Kalász RSG TC tagja, edzéseit pedig Némethné Érfalvy Nóra irányítja. A hétvégi, debreceni Ritmikus Gimnasztika Világ Kupa apropóján beszélgettünk.
– Eredményeim a junior válogatottba történt bekerülésemmel párhuzamosan jöttek – kezdte sorolni a legfontosabbakat Dóra. – 2005-ben a csapat 8. lett az Eb-n, majd 2006-ban az ismét Moszkvában megrendezett junior Eb-n karikával ötödik, szalaggal pedig hatodik lettem.
– Ezt követően már Világ Kupa fordulókon is bizonyítási lehetőségeket kapott…
– Számos alkalmat követően a pekingi olimpiáról mindössze három hellyel maradtam le, majd a 2009-es világbajnokság egyéni összetett versenyében 21. lettem. Egyéniben számos VK-döntős helyezésem van.
– Az idei versenyprogramjában milyen helyet foglal el a debreceni RG VK?
– Mondhatom, a tavaszi szezon legjelentősebb erőpróbája ez a hétvégi viadal. A mezőny rendkívül erős, olimpiai- és világbajnokok is indulnak, így valóban komoly siker lenne a finálékban szerepelni, s ott minél magasabb helyezéseket elérni.
– A londoni olimpia mennyire motiválja?
– Túl távoli még ez az esemény. Természetesen minden elkövetek a lehető legjobb eredmények eléréséért, de a kvalifikációs VB az csak 2011. szeptemberében, Párizsban esedékes. Ott majd minden kérdés eldől.
– Idén érettségizik a zuglói Szent István Gimnáziumban. Ősztől hol folytatja?
– A Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára szeretnék bekerülni. Egyébként nem magántanuló vagyok és a történelem a kedvenc tárgyam.
– Ha a sport és a tanulás mellett marad ideje, mit csinál legszívesebben?
– Jó a kapcsolatom a birkózókkal, s ha tehetem, minél több versenyüket megnézem.
Fotó: JochaPress