A Merkapt Maraton Team SE által 2007 szeptemberében útjára indított Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI rendezvény elsődleges célja, hogy minél többeknek kedvet csináljon a sporthoz, valamint, hogy segítse a helyes sportágkiválasztást, olyan mozgásforma megtalálását, mely a leginkább illik az adott gyermek, felnőtt korához, testfelépítéséhez, erőnlétéhez.
Elősegítve, hogy minél többen élvezettel, sikerélménnyel és ezáltal hosszútávon gyakorolják a kiválasztott sportágat, növelve az egyesületek utánpótlás és tömegbázisát.
A lényeg, hogy a látogatók ne csak nézzék az egyes sportbemutatókat, hanem aktív részesei legyenek maguk is a rendezvénynek, vegyék kezükbe a sporteszközöket, próbálják ki a sportágakat, tapasztalják meg az egyes mozgásformák lényegét, hangulatát. „Ízleljék meg” a sportot.
A Nagy Sportágválasztó tehát nem egy kirakatrendezvény, hanem egy olyan non-profit, civil kezdeményezés, mely megítélésünk szerint a gyakorlatban tud hozzájárulni ahhoz, hogy minél többek életének természetes részévé váljon a mozgás, a sport.
Budapesten egy évben kétszer (májusban és szeptemberben is) egymásra találhatnak a sportot „kínálók” és a sportot „kívánók”.
VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI
2010. május 14-15.
VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI
2010. szeptember 17-18.
A rendezvényre a belépés továbbra is ingyenes!
Nyitva tartás 9-17 óra között.
A pénteki (szakmai) napon továbbra is az előre bejelentkezett óvodás, általános- és középiskolás gyerekeket várják pedagógus kísérettel, azzal a változással, hogy 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.
A Budapesti Nagy Sportágválasztón több mint 80 sportágat (!) tehetnek próbára a jelenlévők. A sportágak ilyen egyedülállóan nagyszámú felhozatala, kipróbálási lehetősége reméljük azoknak is „étvágyat” csinál, akik eddig nem érdeklődtek a sport iránt, nem véletlenül hangoztatjuk, hogy a rendezvény „sportvágygerjesztő” kíván lenni.
A rendezvényen élsportolókkal, olimpikonokkal is találkozhatnak a látogatók, sőt együttsportolásra is lehetőség nyílik a neves sportszemélyiségekkel.
A szeptemberi V. Budapesti Nagy Sportágválasztó két napján közel 18 000 volt a látogatók száma, pénteken 102 oktatási intézményből több mint 5000 fővel látogattak ki csoportosan a gyerekek kísérőtanáraikkal.
A 2010-es rendezvényeken nem a látogatói létszám növelése, hanem a szakmaiság kap hangsúlyt. Szeretnék minél magasabb színvonalon és minél több hasznos információval kiszolgálni a megjelenő érdeklődőket. A sportágakat minél nagyobb kapacitással való részvételre biztatjuk, s igyekszünk olyan rendszert kidolgozni a szakmai szervezetekkel együttesen, mely lehetővé teszi, hogy ez a sport iránt koncentráltan érdeklődő „tömeg” a későbbiekben is elérhető legyen a sportágak számára. Szeretnék a rendezvényük hatásait is jobban mérhetővé tenni, valamint a honlapunkat egy olyan portállá fejleszteni, mely találkozási pontja lehet a sport iránt érdeklődőknek és a sportágaknak.
A májusi és szeptemberi budapesti rendezvény KIEMELT TÁMOGATÓJA
Az Univer Product Zrt. számára mindig is kiemelkedően fontos szerepet játszott a társadalmi felelősségvállalás. Ezen irány mentén haladva indította útjára cégünk 2008. szeptemberében a "Nyerjen a mi iskolánk!" elnevezésű, magyarországi iskolákat támogató programját, melynek napjainkban már a második szezonja zajlik.
Az aktivitás alapvető kulcsa a hitelesség: célja a figyelem ráirányítása egy valós, hangsúlyos társadalmi problémára, valamint annak megoldásának segítése – alapul véve a hazai oktatási intézmények kiemelten forráshiányos helyzetét. Az Univer hasonló hitelességet, őszinte célt érez a Nagy Sportágválasztó rendezvénysorozat motivációjaként, melyet teljes vállszélességgel szeretne támogatni, segíteni. A rendezvény nemcsak kitűnő alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a sport szerepére életünkben, hanem egyedülálló lehetőséget teremt számtalan sportág megismerésére is gyerekek és felnőttek számára egyaránt.
Országos mozgalommá vált a Nagy Sportágválasztó
Több lelkes sporttársunkban és sok szülőben is felvetődött, hogy érdemes és hasznos lenne a rendezvényt országos szintre emelni, nem csak Budapesten, hanem több vidéki városban, a helyi adottságokhoz, lehetőségekhez igazítva létrehozni Nagy Sportágválasztókat.
A hatékony és átlátható működés érdekében a Budapesti Nagy Sportágválasztó Szervezőiroda mellett létrehoztuk a regionális rendezvényeket összefogó Országos Sportágválasztó Szervezőirodát, mely elkülönülten, de nyilván egymással kooperálva intézi a rendezvények szervezésével kapcsolatos koordinációt.
Az Országos Szervezőiroda olyan regionális partnerekkel kötött együttműködési megállapodást, akik ismerik a helyi adottságokat, sportolási lehetőségeket, kapcsolatuk van a helyi sportszervezetekkel és sportegyesületekkel, a helyi médiákkal, van lelkesedésük a non-profit rendezvény megszervezéshez, de lehetőségük is (!) egy regionális Nagy Sportágválasztó megvalósítására.
Fontos kiemelnünk, hogy az Országos Sportágválasztó Szervezőiroda a regionális partnerek együttműködő partnere kíván lenni, meghagyva azok autonóm működését.
Az együttműködésnek köszönhetően a regionális szervezőirodák egységes névhasználattal, arculattal tudnak megjelenni, országos szintű kommunikációs rendszerbe tudnak bekapcsolódni és franchise-szerűen egységes cselekvési terv és szakmai program alapján tudják megvalósítani a helyi rendezvényeket.
2009. szeptember elején az első regionális rendezvény megvalósult Pakson, Kovács Antal és Bedecs Ferenc nevével fémjelzett Atomerőmű SE szervezésében, 22 megjelenő és díjmentesen kipróbálható sportággal és több mint 3000 látogatóval.
Meggyőződésük, hogy a budapesti Nagy Sportágválasztó rendezvény szellemiségét tükröző, gyakorlatias, hangsúlyozottan sportszakmai rendezvénnyel országosan is „sportvágyat” lehet gerjeszteni a gyerekekben, felnőttekben és növelni lehet a sportegyesületek utánpótlás- és tömegbázisát.
A regionális Sportágválasztó rendezvényeknek a sport és az egészséges életmód népszerűsítésén túl közösségformáló ereje miatt is kiemelt szerepe van.
2010-ben így Budapest mellett (májusban, illetve szeptemberben), 15 vidéki városban is megjelenik a Nagy Sportágválasztó rendezvény,
hogy az egész ország választhasson….sportágat!
Májusi rendezvények
Időpont: 2010. május 7-8.
Helyszín: újszegedi Kisstadion és Sportuszoda
Web: www.sportagvalaszto.hu/szeged
Szervezőpartner:
STARLINE Tehetséggondozó és Sportrendezvény-szervező Iroda
Kapcsolat: Kozmann György és Csabai Edvin
Mobil: 06-30/986-5606
Fax: 06-1-236-0899
E-mail: szeged@sportagvalaszto.hu
Időpont: 2010. május 7-8.
Helyszín: Békés, Városi Sportcsarnok és Grund
Web: www.sportagvalaszto.hu/bekes
Szervezőpartner:
Békés Város Polgármesteri Hivatal
Kapcsolat: Kálmán Tibor
Mobil: 06-20/805-7251
E-mail: tibi.kalman@gmail.com
Időpont: 2010. május 14-15.
Helyszín: Fabó Éva Sportuszoda és Strand, valamint a DUNAFERR Sportcsarnok
Web: www.sportagvalaszto.hu/dunaujvaros
Szervezőpartner:
Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ifjúsági és Sportiroda és DUNAFERR SE
Kapcsolat: Berzlánovits Éva
Tel.: 06-20/943-3051
Fax: 06-25/403-528
E-mail: berzlanovits@pmh.dunanet.hu
Időpont: 2010. május 28-29.
Helyszín: Széktói Stadion és Aquapark
Web: www.sportagvalaszto.hu/kecskemet
Szervezőpartner:
Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége
6000 Kecskemét, Szüret u. 7.
Kapcsolat: Ujhidy Tibor
Telefon: 06-30/9540-0270
E-mail: ujhidyt@fibermail.hu
Időpont: 2010. május 28-29.
Helyszín: Városi Stadion és Hód-Fürdő
Web: www.sportagvalaszto.hu/hodmezovasarhely
Szervezőpartner:
Hódmezővásárhelyi Tigrisek Közhasznú Utánpótlás Sportalapítvány
Web: www.sportagvalaszto.hu/hodmezovasarhely
Kapcsolat: Sarusi-Kiss József
Tel.: 06-62/533-227
Mobil: 06-30/9551-317
Fax: 06-62/533-228
E-mail: jozsef.sarusi-kiss@hodsportalapitvany.hu
Időpont: 2010. május 28-29.
Helyszín: PVSK Sporttelep
Web: www.sportagvalaszto.hu/pecs
Szervezőpartner:
Pécsi Vasutas Sportkkör
Kapcsolat: Halász Gábor
Tel.: 06-20/2624-310
E-mail: halasz.gabor@hpt.hu
Időpont: 2010. május 28-29.
Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion
Web: www.sportagvalaszto.hu/nyiregyhaza
Szervezőpartner:
Nyíregyházi Vasutas Sport Club
Kapcsolat: Glückmann Pál
Tel.: 06-30-9581-264
Fax: 06-42/315-964
E-mail: nyvsc-kozpont@freemail.hu
Szeptemberi rendezvények
Időpont: 2010. szeptember 3-4.
Helyszín: Debreceni Sportcentrum
Web: www.sportagvalaszto.hu/debrecen
Szervező:
Merkapt Maraton Team SE
Kapcsolat: Ipacs Endre és Koós-Lukács Tímea
Tel.: 06-20/563-9254 és 06-30-22-11-612
Fax: 06-1/236-0899
E-mail: info@sportagvalaszto.hu
Időpont: 2010. szeptember 3-4.
Helyszín: Városi Strand
Web: www.sportagvalaszto.hu/paks
Szervezőpartner:
Atomerőmű Sportegyesület
Kapcsolat: Bedecs Ferenc
Tel.: 06-20/439-3222
E-mail: atomix@t-online.hu
Időpont: 2010. szeptember 10-11.
Helyszín: Szekszárd, Sport és Szabadidőközpont
Web: www.sportagvalaszto.hu/szekszard
Szervezőpartner:
Sportélmény Alapítvány
Kapcsolat: Scherer Tamás
Tel.: 06-20/455-3374
E-mail: scherer.tamas@sportelmeny.hu
Időpont: 2010. szeptember 10-11.
Helyszín: Orosháza Város Általános Iskolájának Eötvös József tagintézménye, sportcsarnok és sportudvar
Web: www.sportagvalaszto.hu/oroshaza
Szervezőpartner:
Eötvös József Diák-Pedagógus Sportegyesület és Orosháza Polgármesteri Hivatala
Kapcsolat: Patyi Gábor
Tel.: 06-68/413-022/176, 06-30/609-9949
Fax: 06-68/411-545
E-mail: patyig@oroshaza.hu
Időpont: 2010. szeptember 10-11.
Helyszín: NYME Savarai Egyetemi Központ
Web: www.sportagvalaszto.hu/szombathely
Szervezőpartner:
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézete, Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület és a Pannonsport Kft.
Kapcsolat: Pannonsport Kft. – Kalmár Melinda
Tel.: 06-94/514-680, 06-70/384-3529
Fax: 06-94/514-689
E-mail: kalmar.melinda@pannonsport.hu
Időpont: 2010. szeptember 17-18.
Helyszín: Városi Sporttelep
Web: www.sportagvalaszto.hu/tatabanya
Szervezőpartner:
Tatabánya Polgármesteri Hivatal és Tatabányai Sport Club
Kapcsolat: Májné Forisek Erzsébet
Tel: 06-30/514-8009
E-mail: tatabanyaisportclub@chello.hu
XLsport –
Forrás: Koós Lukács Tímea