Egyszer nyertek, egyszer vesztettek a pécsi lányok

roplabda_0.jpg

Két mérkőzést játszott idegenben az elmúlt néhány napban a Pécsi TE-PEAC női csapata a Somogy Megyei Röplabda Bajnokságban. A baranyaiak előbb 3:0-ra kikaptak a tabella első helyén álló Kaposfüredtől, majd 3:1-re legyőzték a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium együttesét.

Kaposfüred–Pécsi TE-PEAC 3:0 (21, 19, 20)

A tavaszi szezon legnehezebb mérkőzése várt február 26-án a pécsi lányokra. A listavezető Kaposfüred ősszel, Pécsett ráadásul egyszer már legyőzte Storz Tamás edző tanítványait. A baranyai lányok elszántan készültek a visszavágóra. Nagy kérdés volt a találkozó előtt, hogy a centerposzton sérülés miatt kimaradó Fridrich Erikát mennyire sikerül majd helyettesíteni.

Az első szettben kiegyensúlyozott volt a játék képe. Jól mezőnyöztek és támadtak a lányok. Nyitásrontásaikkal azonban apránként előnyhöz juttatták az ellenfelet, így a hajrára négypontos hátránnyal érkeztek. Az ellenfél rutinos megoldásainak is köszönhette, hogy 25:21-re megnyerte az első játékrészt.

A második szettben nem koncentráltak megfelelően a pécsiek. Többször vétettek fogadásnál állásrendi hibát, ez kihatással volt a támadásokra is. Komoly zűrzavar uralkodott a pályán. Ezt a játékrészt 25:19-re nyerte Kaposfüred. A harmadik szettben folytatódott a dekoncentráltság. Egymás után rontotta el a fogadásokat, támadásokat a PEAC. A játékrész végére szépítettek az eredményen, de fordítaniuk nem sikerült (25:20, 3:0).

A játék képe komoly csalódást okozott mind az edzőnek, mind a játékosoknak. Nem sikerült a legnagyobb ellenfelet legyőzni, és megszorítani sem. Storcz Tamás edző csupán két embert emelt ki a csapatból, Pesti Esztert, a feladót, és Szilágyi Csillát, az egyik centert. Az ő játékukkal, harcosságukkal meg volt elégedve a mérkőzés után.

Munkácsy Mihály Gimnázium–Pécsi TE-PEAC 1:3 (–22, –6, 23, –17)

A pénteki vereség után március elsején újra pályára léptek a pécsi röplabdás lányok. Újra idegenbe, Kaposvárra utaztak, a középiskolásokból álló Munkácsyt készültek legyőzni.

Az első szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a végéhez közeledve azonban a pécsiek tudták az akaratukat érvényesíteni, így 25:22-re megnyerték a játékrészt. Ami nem ment pénteken, az a második szettben parádésan sikerült. Az ellenfél nem tudott mit kezdeni a lapos, húzott nyitásokkal. Skoda Barbara vezérletével 10:0-ra elhúzott a PEAC. A fiatal kaposvári lányok ezután már nem tudták összeszedni magukat, 25:6 lett a második szett vége.

A harmadik etapban egyre több cserejátékos kapott játéklehetőséget a pécsieknél, de nem sikerült befejezniük a mérkőzést, 25:23-ra a Munkácsy nyerte a szettet. A negyedik részben a tökéletes koncentrációnak, a remek nyitásoknak, és néhány bravúros mentésnek köszönhetően újra a PEAC győzedelmeskedett.
 
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu

2010. március 03. szerda, 14:43

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.