Esőben tesztelte Talma a motort Valenciában

talma_1.jpg

A kedden este kezdődött felhőszakadás szerdára sem hagyott alább Valenciában, így Talmácsi Gábor a mostoha körülmények között is kipróbálhatta Moto2-es motorját, amellyel az idei gyorsaságimotoros-világbajnokságon áll majd rajthoz.

    A magyar versenyző a heves esőzés miatt csak délben tudta megkezdeni a gyakorlást, kipróbálta a vizes beállításokat, s a második legjobb időt teljesítette.

    A SpeedUp csapat igyekezett az időmérő edzésekhez hasonló tréninget felépíteni. Talmácsi folyamatosan javított a köridőkön, azonban a keddi műszaki probléma továbbra is fennállt, s az első futómű a kanyarok közben egy bizonyos dőlési szög után erős pattogásba kezdett. A magyar motoros végül a negyedik helyen zárta az utolsó valenciai tesztnapot, 1:38.716 perces idővel.

    "Ezzel a háromnapos teszttel megkezdtünk egy hosszú munkafolyamatot, amelynek során össze kell csiszolódnom a motorral, hogy az élbolyban csatázhassak majd a világbajnokságon – nyilatkozta az MTI-nek eljuttatott közleményben Talmácsi. – Sok információt megtudtunk a motorról, és a mérnökök hosszú órákon át elemzik még a rögzített adatokat. Mindent összevetve, szerintem jól sikerült az első találkozás az új Moto2-es motorral."

    Talmácsi 2007-ben – éppen a valenciai pályán – a 125 kcm-es kategóriában lett világbajnok.
    A 18 futamos vb április 11-én, a Katari Nagydíjjal rajtol.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.