Nincs még jelölt az MLSZ elnöki posztjára

mlsz.jpg

Szerdai sajtóhírekkel ellentétben az MTI úgy értesült, hogy egyelőre még nincs jelölt a Magyar Labdarúgó Szövetségben a Kisteleki István távozásával megüresedett elnöki posztra.

    Az MTI megbízható forrásból úgy tudja, hogy az öttagú előkészítő bizottság mindössze egy ülést tartott eddig, s azon konkrét jelölt vagy jelöltek nevei nem merültek fel, sőt még azt a szempontrendszert sem alakították ki, mely alapján sor kerülhet az utódlás megoldására, a jelöltek kiválasztására.

    Elképzelhető ugyanakkor, hogy a következő hetekben, hónapokban nem egy, hanem két közgyűlést kell tartania a szövetségnek, mert először – ha a helyzet úgy kívánja – alapszabály-módosítást kell végrehajtani, és csak azt követheti a tisztújítás.

    Az MLSZ-t négy éve irányító Kisteleki István decemberi bejelentésének megfelelően február 27-én lemondott posztjáról, az új vezető megválasztásáig Nemes Ferenc általános alelnök irányítja szövetséget.

    A Magyar Hírlap szerdai számában arról írt, hogy az előkészítő bizottság Csányi Sándort, az OTP első emberét szeretné megnyerni a posztra, s jelenleg az ő válaszára vár.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.