Soproni Liga: Debrecen-Videoton versenyfutás

foci001.jpg

A labdarúgó Soproni Liga 18. fordulójában tovább folytatódhat a címvédő Debrecen, valamint az éllovas Videoton versenyfutása a bajnoki címért, ezúttal mindkét együttes kötelező feladat előtt áll.

    A fehérváriak szombat délután azt a Pápát fogadják, amelyet a Debrecen az előző játéknapon 5-1-re győzött le idegenben, így Mezey György tanítványainak is egyértelműen meg kell szerezniük a három pontot.

    A hajdúsági alakulat a kiesés elől menekülő Honvédot látja vendégül, a két csapat szerdán a Ligakupában már tartott egy főpróbát, akkor a Loki 2-1-re győzött.

    A forduló nyitómérkőzésén a Ferencváros a Nyíregyházát fogadja, a zöld-fehér szurkolók három hazai zártkapus mérkőzés után térhetnek vissza az Albert Stadionba.   

    A játéknapot az Újpest és a Diósgyőr párharca zárja, mindkét együttes első tavaszi pontjait szeretné megszerezni.

    A 18. forduló programja:
    péntek:
Ferencváros-Nyíregyháza Spartacus, 19 ó, v.: Kassai
    szombat:
MTK Budapest-Szombathelyi Haladás, 14:30 ó, v.: Oláh
Paksi FC-Vasas 14:30, v.: Bede
Videoton FC-Lombard Pápa 15, v.: Fábián
Kaposvári Rákóczi-ZTE FC 16, v.: Takács
Győri ETO FC – Kecskeméti TE-ERECO 16, v.: Veizer
DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 17:30, v.: Andó-Szabó
    vasárnap:
Újpest FC-Diósgyőri VTK 17:30 ó, v.: Bognár

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.