Feljutott a világ 12. legmagasabb hegycsúcsára Varga Csaba és Suhajda Szilárd

image Feljutott a Föld 12. legmagasabb hegycsúcsára, a 8051 méteres Broad Peakre Varga Csaba nagyváradi és Suhajda Szilárd békéscsabai hegymászó – közölte a Duna televíziós csatorna Hazajáró című műsorát gyártó cég, az expedíció segítője a Facebook közösségi portálon csütörtök este.

    A Hazajáró által közölt információk szerint a Magyar Karakorum Expedíció hegymászói szerdán jutottak fel a kínai-pakisztáni határon lévő Broad Peak – eredeti nevén K3 – csúcsára, és Varga Csaba csütörtökön már az alaptáborból jelentkezett telefonon.
    Elmondta, hogy minden a terv szerint alakult: hétfő hajnalban indultak a 4950 méteren fekvő alaptáborból, majd elérték a 6400 méteren lévő 2-es tábort, utána pedig kedden a 3-as tábort 7050 méteren, ahonnan éjszaka indultak tovább. A friss hó miatt igen nehéz körülmények között, ráadásul rendkívüli kimerültségben végül helyi – azaz pakisztáni – idő szerint szerda kora délután érték el a csúcsot.
    „A csúcson tanyáztunk egy órát, jó idő volt, nem fújt a szél. Fantasztikus volt a kilátás, mindent lehetett látni a Karakorumban, Indiába is átláttunk. Úgy éreztem magam, mintha egy hegyi királyság trónján ülnék” – fogalmazott a hegymászó a Hazajárónak adott telefoninterjúban.
    Lefelé a 4-es táborban, 7400 méteren éjszakáztak, és csütörtök hajnalban indultak el az alaptáborba, ahová helyi idő szerint este 7 óra körül érkeztek meg.
    Varga Csaba megköszönte mindazoknak, akik aggódtak és imádkoztak értük „Ez nagyon sokat számított” – mondta az interjúban.
    A Broad Peaket először 1957. június 9-én mászta meg egy osztrák expedíció. A magyarok közül 2000. július 31-én Ács Zoltán és Mécs László (Explorers), majd 2007. augusztus 11-én Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Ugyan Anita (Magyarok a világ nyolcezresein) mászták meg a csúcsot, amely az igen meredek és viszonylag hosszú, 8000 méter fölötti magasságú csúcsgerincen közelíthető meg.

Fotó: hir24.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.