
Interjú Franck Ribery-vel.
Ez az év eddig nem Ribéry-é volt. A francia sérülésekkel bajlódott, emiatt ki kellett hagynia a VB-t is. A hamburgi felkészülési tornán 10 hét kihagyást követően tért vissza.
Guardiola kijelentette, hogy a meccsen csak néhány percre állhat be. Meglepetésként érte Önt, hogy majdnem egy félidőn keresztül pályán lehetett?
„Ezzel nem számoltam. De lehetett látni, hogy jól ment nekem. És ha a pályán vagyok, boldognak érzem magam. Természetesen még nem vagyok 100 százalékos formában. Ahhoz még szükségem lenne néhány meccsre.”
A hátsérülését követően most hogy érzi magát?
„Nagyon jól. Előző héten Holgerrel egyéni edzést végeztünk, ezen a héten már a csapatedzést is abszolválni tudtam. Folyamatosan kezdek ritmusba jönni.”
Mik a tervei a következő szezonra nézve?
„Magas hőfokon égek. Két évig topformában voltam. De a fenékműtétem után elvesztettem a ritmust. Amikor játszom, robbanékonyságra, gyorsaságra van szükségem az egy az egy elleni szituációkban. Ez legutóbb hiányzott, azonban ezt most újra jónak érzem.”
Nagy hátrányt jelent a Bayern számára, hogy sok VB-résztvevő hiányzik az edzésről?
„Természetesen. Szerencsére van sok fiatal játékosunk, akiknek ez egy jó esélyt jelent. Mi vagyunk a Bayern, nem számít, ki játszik, közösen osztozunk a győzelemben, és a vereségben is. De ha mindannyian itt vagyunk, az különösen szép.”
Mennyire volt fájdalmas otthon követni a VB eseményeit?
„Mindenféleképpen kint akartam lenni. De a hátsérülésem nehezen gyógyult, már a Dortmund elleni kupadöntőn is problémáim voltak ezzel. Nem voltam 100 százalékos állapotban, fájdalmaim voltak. Rendkívül sajnálom, hogy a VB-n nem lehettem ott. A válogatott viszont jó teljesítménnyel rukkolt elő a tornán.”