Arany, ezüst, eső

Félbeszakadt a Sette Colli zárónapi döntősorozata: a Rómára tört hatalmas vihar és villámlás miatt a programot elég hamar le kellett állítani – pedig kifejezetten jól indult a vasárnap a mieink számára.

Mielőtt a fellegek beterítették volna a Foro Italicót, Kapás Boglárka szép úszással ezüstérmes lett 800 gyorson (8:28.82), míg Bernek Péter elsőként ért célba 200 háton (1.57.80). Az ezüst és az arany után azonban jött az eső, ami még nem lett volna baj, hiszen szombaton is a víz volt az úr, és nem csupán a medencében, ám ezúttal égzengés is társult a csapadékhoz, a szervezők pedig nem akartak kockáztatni.
Bár Hosszú Katinka nem igazán fért a bőrébe, és még ekkor is úszni akart – hogy ki ne maradjon a vasárnapi penzum -, avagy Federica Pellegrinivel vívtak egy párosversenyt 200 háton, műsoron kívül, ezután azonban tényleg annyira elkezdett villámlani a környéken, hogy a mókázást is muszáj volt befejezni.
Mivel a Sette Colli nem hivatalos FINA- vagy LEN-esemény, mint egy vb vagy Eb, itt nincs esőnap, azaz a döntőket nem pótolják, az 51. alkalom csonka versenyként vonul be a históriás könyvekbe. Úszóink többsége ugyanakkor pótolhatja a most kiesett métereket: jövő szombaton, azaz június 21-én, a Samsung Olimpiai Úszófesztivál keretében bárkit vár a 2021 méteres táv a Magyar Úszás Napján.

katkapellegrini 0katkapellegrini 0
 

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.

Share: