Fogathajtó Vk – Kettesben a Lázár-, négyesben a Dobrovitz-család az élen

image

Kettesben a Lázár-, négyesben pedig a Dobrovitz-család áll az élen a szombati maratonhajtást követően a fábiánsebestyéni fogathajtó Világkupa-fordulóban.

    A második napi versenyszámot a ketteseknél a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán nyerte alig megelőzve bátyját, a hétszeres vb-aranyérmes, a Magyar Lovasszövetség elnökeként is tevékenykedő Vilmost, aki összetettben így is több mint öt ponttal vezet fivére fogatai előtt. Lázár Zoltán kihasználta azt az új szabályt, hogy egy versenyen két fogattal is indulhat, igaz az összetett végeredménybe majd csak az egyik számít bele.
    A négyeseknél ifjabb Dobrovitz József nyerte a maratonhajtást, ezzel összetettben feljött apja mögé a második helyre.
    Az egyesfogatoknál a 2010-ben vb-ezüstérmes lengyel Bartlomiej Kwiatek győzött maratonhajtásban, ahogy pénteken díjhajtásban is, így végső sikeréhez szinte kétség sem férhet.
    A magyarok számára a fábiánsebestyéni verseny – amelyen hét nemzet 53 fogata vesz részt – a ketteseknek vb-, a négyeseknek pedig Eb-válogató. A viadal vasárnap az akadályhajtással zárul.

    Állás a maratonhajtás után:
    egyesek:
1. Bartlomiej Kwiatek (lengyel) 115,23 hibapont
2. Bettina Jachs (osztrák) 144,28
3. Pál István 145,58
    kettesek:
1. Lázár Vilmos 110,29 hibapont
2. Lázár Zoltán (II.) 115,50
3. Lázár Zoltán (I.) 115,77
4. Nagy Tibor 118,21
    négyesek:
1. Dobrovitz József 138,75 hibapont
2. ifj. Dobrovitz József 140,13
3. Váczi István 146,95
    (FOTÓ)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.