Meglepetés a célban

Meglepetés a célban

Sikeres hétvégét tudhat maga mögött a Sólyom Team. A Himodon rendezett Céltrans ’97 Kupán a Sólyom-Galbács páros kategóriájában a 3., összetettben a 10. helyen végzett, a Hangodi-Pocseg duó pedig megszerezte a magyar és a CEZ TH kategória 2. helyezését.

A pénteki prológ kétszer 6 kilométere épp csak arra volt elég, hogy a motor bemelegedjen. Viszont végre sikerült versenykörülmények között is kipróbálni a HAWKIA új futómű-beállítását. Kiderült, hogy az autó hátulja még mindig nagyon kemény, jó néhányszor felrúgta magát, elpattogott, ezért állítani kellett rajta.

A szombati napon a Sólyom-Galbács kettősnek semmi gondja nem akadt – hacsak azt a 10 perces büntetést nem nevezzük annak, amit a parc fermé helytelen irányból történő megközelítése miatt kaptak. A kétliteres motor képességeihez viszonyítva jól ment a HAWKIA.

Sólyom Olivér: ,,Sosem volt még ilyen jó az autó! Gyengének ugyan gyenge – de mit várhatnánk egy 2000-es motortól? Mivel más autó nem indul a kategóriánkban, felsorolnak a nagyobbak közé, ott pedig csak poroszkálásnak tűnhet, amit csinálunk. Ezen a versenyen rengeteg múlik majd a csapat többi tagján, az összhang sokat segíthet.”

Vasárnap az égiek bizonyára figyeltek a Sólyom Teamre, mert sem baleset, sem nagyobb műszaki probléma nem nehezítette a versenyzést. Igaz, a HAWKIA váltójának egyik tartója az első szelektíven eltört, vibrált, és az egész autót rázta, de ez a gond a szervizben könnyen orvosolható volt. A kormányszervó meghibásodása azonban nem, abból folyamatosan szivárgott az olaj. A nap legnagyobb meglepetése viszont a parc fermé beállás után következett: kiderült, hogy a Sólyom-Galbács-HAWKIA trió a magyar kategória 3., a CEZ T1 kategória 8., és abszolút 10. helyen zárta a versenyt.

Sólyom Olivér: ,,Nem is foglalkoztunk az időeredményekkel, mert nagyon sok versenyző indult ezen a futamon, és a nagymotoros autók közé felsorolva úgy láttuk, semmi esélyünk. Végig úgy számoltuk, hogy a hatodik-hetedik helyen végezhetünk a kategóriánkban, összetettben pedig valahol a vége felé. Amikor a sportbírók mondták, hogy harmadikok leszünk, csak legyintettünk, azt hittük, viccelnek. Aztán Gombiék lelkendezve mesélték, hogy másodikok lettek, és amikor gratuláltunk nekik, közölték, hogy mi is örülhetünk a harmadik helynek. Boldogok vagyunk nagyon. Egyáltalán nem számoltunk ilyen eredményekkel. A szervizeseink nagyon kitettek magukért, végig egyben volt az autó, csak apróságokat javítottunk, és egyszer sem kényszerültünk forfaitra. Élveztük a verseny minden pillanatát, a közönség csodálatos volt, a biztatásuk és a szeretetük nagyon sokat jelentett. Külön köszönöm az élményt annak, aki ilyen változatos pályákat tervezett. Szerintem zseniális húzás volt, hogy a két pályának voltak közös részei.”

Galbács Mátyás: ,,Minden rendben ment! Meglepett és boldog vagyok az eredmények miatt. Soha nem éreztem ennél jobban magam egy versenyen. Minden klappolt, még az itinerrel is ki voltam békülve.”

A Hangodi-Pocseg párosnak már többet kellett küzdenie a technikával. A Rover-Audi elektromos problémái mellett az üzemanyag-ellátásával is gondok adódtak, de végül ők is teljesítették a futamot.

Hangodi János: ,,Sajnos nem tudtunk tempósan haladni. A fő baj az volt, hogy szennyeződés került valahol a benzincsövekbe. A motor nem kapott rendesen üzemanyagot, a kigyorsításoknál rendre megtorpant. Vasárnap délután már nem is rajtoltunk el, féltünk, hogy megállunk valahol a pályán, és kiesünk. Az eredmény érdekében jobbnak láttuk, ha inkább beállunk a parc fermébe.”

A Hangodi-Pocseg páros ezáltal magyar és CEZ TH kategóriában is a 2. helyen zárta a Céltrans ’97 Kupát. A kiváló versenyt egyetlen súlyos incidens zavarta meg: két versenypáros között a tettlegességig fajult egy nézeteltérés.

Sólyom Olivér: ,,Sokat tanakodtam, hogy véleményt nyilvánítsak-e a versenyzők között történtekről úgy, hogy nem voltam jelen az esetnél, de kénytelen vagyok, mert nagyon felháborít. Szerintem semmi nem indokolhatja azt, hogy az egyik versenyző megüsse a másikat. Viták, rivalizálások, heves szóváltások mindig is voltak, és mindig is lesznek, hiszen mindenkiben tombol ilyenkor az adrenalin. Az azonban nem megengedhető, hogy bárki is ököllel próbálja bizonyítani az igazát – és lényegtelen, hogy sérelme vélt vagy valós. A tettlegességet a lehető legsúlyosabban kellene büntetni, hogy a jövőben senkinek se jusson eszébe a sportágat így megszégyeníteni.”

 

A Sólyom Team támogatói: LaserSystems, Industrial Support, Gamma Trans, Schriffert, Loctite, Kincses Szerszám, Total Parts Hungary, MPM Oil, Texaco, P.O. Autó, enerGOfair, Speedy Racing

A Sólyom Team kiemelt médiapartnerei: RallyCafe.hu, TerepRali.Com, Marathonrally.com, TodoTerreno.pt, Rallyraid.es, Rallyraid.net, Tetrakinisimag.gr, Formula.hu, Sportime Magazin, OffroadMagazin.hu, AutosForum.hu

Web: www.solyomteam.hu

Facebook: www.facebook.com/pages/Sólyom-Team-MSE/155857977780805

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.