Dobogóra várják mindkét vízilabda-válogatottat a VL-döntőben

image

Hat nap alatt hat mérkőzést vív nagyon erős csapatokkal a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga június 1. és 6. között esedékes pekingi Szuperdöntőjében, ahol Merész András szövetségi kapitány szerint csapata dobogón végezhet.

    A szakvezető a keddi sajtótájékoztatón elmondta, már a három csoportrivális is, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok válogatottja egyformán roppant nehéz ellenfél, ezzel együtt optimistán várja a finálét. Hozzátette, hogy a július-augusztusi spanyolországi világbajnokságon, ahol a 16 fős mezőnyben tíz, közel azonos képességű válogatott harcol majd a legjobb helyezésekért, még nehezebb dolga lesz a magyar csapatnak, de Barcelonában is éremszerzés a cél.  
    Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke ugyancsak derűlátóan beszélt az esélyekről, leszögezve, hogy tudása alapján nemcsak a női együttesben, hanem a férfi válogatottban is benne van a dobogós helyezés, és nem csupán a VL döntőjében, hanem a nyári barcelonai világbajnokságon is.
    A médiaeseményen írta alá Kemény Dénes és Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke azt a megállapodást, amely további egy évvel meghosszabbítja a szövetség és a telekommunikációs cég közötti együttműködést. A szerződés túl azon, hogy a sportág egészének további szponzorálására vonatkozik, azért is jelentős, mert a megnehezült gazdasági körülmények közepette – amint azt Beck György hangoztatta – a Vodafone kénytelen volt, a Forma-1-et is beleértve, valamennyi sporttámogatását felmondani – egyetlen kivétellel. Ez pedig a vízilabda, bár az új helyzetben a sportág segítésére is kevesebb jut, mint korábban.
    A női Világliga Szuperdöntője után következik a férfiak hasonló erőpróbája, amelyet június 11. és 16. között az oroszországi Cseljabinszkban tartanak, majd július 21-én a magyar-brazil hölgymérkőzéssel rajtol a barcelonai világbajnokság, amely a férfidöntővel zárul augusztus 3-án.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.