Csendben, szerényen, ahogy mondani szokták, rangrejtve ült a sor szélén a Nemzetközi Fair Play Bizottság napokban Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján Miroslav Cerar (képünkön). Pedig nem akárki ő, az idősebbeknek még sokat mondhat a neve. Magyar Zoltán előtt ő volt a lólengés koronázatlan királya.
– Viszonylag későn kezdtem el tornászni – mesélte a szerény, visszafogott sportember, aki 1939 októberében született. – 1955-től számítom versenyzői pályafutásomat, amely egészen 1970-ig tartott. Közben három olimpián is részt vehettem: Rómában, Tokióban és Mexikóvárosban.
– Az említett időszakban lólengésben kevés babér termett az ellenfeleinek…
– Bár kétségtelen, hogy ez volt a legerősebb szerem, de azért akkoriban messze nem volt olyan nagyfokú a szerspecializáció, mint manapság. Hogy ez mennyire így volt, arra a két, lólengésben megszerzett olimpiai aranyérmem (1964, 1968) mellett a nyújtón 1964-ben kiharcolt harmadik helyem is jó példa.
– Ön Tokióban és Mexikóvárosban tudott győzni legjobb szerén, hogy azután 1970-ben visszavonuljon. Éppen abban az évben aratta első, nemzetközi mércével mérve is figyelemre méltó sikerét követője, Magyar Zoltán, aki akkor az Ifjúsági Barátság Versenyen diadalmaskodott.
– Magyar egy jóval fiatalabb korosztályt képviselt, hiszen tizennégy esztendővel volt fiatalabb nálam. A tornasport óriási egyéniségei között tartom számon őt, aki annak idején számos helyen nyilatkozta, hogy én vagyok a példaképe. Ez a megtisztelő kiemelés természetesen nagyon jólesett nekem.
– Miután végleg visszavonult, miként találta meg a helyét a civil életben?
– Jogi diplomát szereztem, ügyvédként dolgoztam Ljubljanában. Természetesen már nyugdíjas vagyok. Három gyermekem révén van öt unokám – velük teljes az életem.
– A sporttal mennyire maradt kapcsolatban?
– Mivel a feleségem is tornász volt, így a sport a családban is állandó beszédtémát jelent. Az utóbbi három olimpián – Sydney, Athén, Peking – személyesen is ott lehettem, ami nagy élményt adott. A torna mellett számos sportág versenyei mindmáig lekötik az érdeklődésemet. Kiemelt helyet foglalnak el a kézilabda mérkőzések az életemben.
– Ha kézilabda, akkor nem kerülhetjük el országaink – Magyarország és Szlovénia – férfi válogatottjainak júniusi, világbajnoki selejtező mérkőzéseit. Mire számít ezen az oda-vissza találkozón?
– Csak ezt ne kérdezte volna meg! Erre ugyanis nagyon nehéz válaszolni. A szlovén kapitány, Serdarusics éppen a napokban ismertette a játékosok névsorát, akik között számos, új arc is megtalálható. Tudom, a magyaroknak is vannak személyi problémáik. Azt gondolom, optimális esetben mindkét együttesnek helye lehetne a Vb mezőnyében, ahol meg is állnák a helyüket. Ám mivel csak egy csapat lehet majd ott 2011 januárjában, Svédországban, így a másik fél feltehetően nagyon szomorú lesz. Azt viszont tényleg nem tudom megmondani, ki lesz a boldog továbbjutó!
