A szerdai, továbbjutást eredményező manchesteri Bajnokok Ligája-csata után szombaton Leverkusenben lép pályára a listavezető Bayern München a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójában.
A rangadónak óriási a tétje, hiszen ha a bajorok győzni tudnak, négy körrel a zárás előtt nagy lépést tesznek a bajnoki cím felé, míg a házigazdák számára a három pont megszerzése azt jelentené, hogy versenyben maradnak a végső sikerért. Bár a münchenieknek az angliai BL-találkozó után csupán három napjuk maradt a felkészülésre, nyilvánvalóan doppingolja őket a tény, hogy bejutottak a legjobb négy közé a legrangosabb európai klubsorozatban, és a rivális közelmúltbeli bajnoki produkciója is növelheti önbizalmukat, mivel az idény közben sokáig vezető, most viszont csupán harmadik Bayer legutóbbi három meccsét elvesztette.
A Bayern nyakán lihegő Schalke az utolsó előtti Hannoverhez látogat, egyértelmű győzelmi esélyekkel.
A magyarok csapatai közül a Mainz (Szalai Ádám és Lőw Zsolt) és az immár dobogóra pályázó Dortmund (Hajnal Tamás) éppen egymással csatázik majd, míg a sereghajtó, de az osztályozós helytől most már csupán három pontra lévő Hertha BSC (Dárdai Pál) az utóbbi három bajnokiját megnyerő Stuttgartot fogadja.
A program:
Bundesliga, 30. forduló:
péntek:
Borussia Mönchengladbach-Eintracht Frankfurt 20:30 ó
szombat:
Werder Bremen-SC Freiburg 15:30
1899 Hoffenheim-1. FC Köln 15:30
Hannover 96-FC Schalke 04 15:30
Hertha BSC-VfB Stuttgart 15:30
FSV Mainz 05-Borussia Dortmund 15:30
Bayer Leverkusen-Bayern München 18:30
vasárnap:
VfL Bochum-Hamburger SV 15:30
. FC Nürnberg-VfL Wolfsburg 17:30