Varga Zoltánra emlékezett a Hertha

gyertya.jpg

"Csak a futballnak élt, és futball közben szólították magukhoz az angyalok" – nyilatkozta Varga Zoltán tragikus halála kapcsán Werner Gegenbauer, a berlini Hertha BSC elnöke.

    A Ferencváros és a magyar válogatott egykori labdarúgója – aki múlt pénteken, 65 éves korában Budapesten egy öregfiúk-mérkőzés során vesztette életét – 1970 és 1972 között volt a Hertha játékosa, és a fővárosi közönség egyik legnagyobb kedvence.
    A későbbiekben Király Gábort, most pedig Dárdai Pált soraiban tudó klub vezetője mély megrendüléssel nyilatkozott hétfőn a hirtelen elhunyt magyar labdarúgóról.
    "Valamennyiünket rendkívül lesújtott Varga Zoltán hirtelen halála" – mondta a Bild című lapnak. Gegenbauer "igazi Hertha-játékosnak" nevezte Vargát, aki – mint visszaemlékezett – rendkívüli tehetség volt, tudásával lenyűgözte a közönséget és a társait is. Az elnök szerint valódi labdaművész volt, és "művészete örökké emlékezetes marad".
    A magyar labdarúgó 1970-ben, a belga Standard Liege ellen játszotta első mérkőzését a kék-fehérek színeiben. 1972-ig összesen 34 alkalommal öltötte magára a Hertha mezét, és kilenc gólt szerzett.
     A Bild hétfői számában megszólalt néhány egykori csapattárs is. A 64 esztendős Erich Beer szerint Varga volt a legjobb futballista, akivel valaha is együtt játszott. Csillogó technikájú és elegáns volt, aki emellett páratlan pontossággal lőtt. Beer visszaemlékezett arra: az edzések után mindig abban versenyeztek, hogy ki tudja többször eltalálni a kapufát, de egyetlenegyszer sem sikerült nyernie.
    Hasonlóan nyilatkozott Vargáról egy másik ex-herthás, a román válogatott magyar származású volt labdarúgója, Gergely László is. "Sírtam, amikor értesültem Zoltán haláláról, és megittam egy pálinkát a legjobb barátom emlékére" – nyilatkozta Gergely, aki ma is Németországban él.
    Az egyik legnevesebb berlini sportújságíró úgy emlékezett a magyar labdarúgóra: "Ha a futball bor lenne, Vargát a legérettebb pezsgő címe illetné meg".

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.