Utánpótlás: Gálán díjazzák a legjobb sportiskolásokat

sport.jpg

Megalakulása után 13 esztendővel, idén először kerül megrendezésre a Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) által meghirdetett díjkiosztó gála. A csütörtöki eseményen a márciusban meghirdetett pályázaton nyertes sportiskolák mellett a 2009-ben legeredményesebb fiatal sportolókat is elismerésben részesítik.

A 2009-10-es tanévben 68 közoktatási típusú sportiskola van nyilvántartva, az egyesületi típusú (városi) sportiskolák száma 18. Jelenleg közel 15 ezer gyermek sportol a sportiskolai rendszerben országszerte; a NUPI Sportiskolai Programján keresztül történő állami támogatás mértéke mintegy 300 millió forint. 

A SIOSZ története

1997: Szolnokon, egy sportiskolai konferencián 15 taggal megalakul az „ős” SIOSZ. Vendéglátó Szalai Ferenc, a Szolnoki SI akkori igazgatója, későbbi polgármester volt. Első elnöknek Győrfi Imrét (DSI) választották meg.
2002:A működő SIOSZ-t hivatalosan is nyilvántartásba veszik, míg elnöknek Suba Lászlót (DSI) választják. Ezt követően a szövetség konferenciákat szervez, küzdelmet folytatva a mindenkori sportkormányzattal a sportiskolák országos elismeréséért, az állami normatíváért.
2007: Beindul a közoktatási sportiskolai program, mely meghatározó a sportiskolák történetében, hiszen az Oktatási Minisztérium elfogadja, az Önkormányzati Minisztérium a NUPI-n keresztül állami támogatásban részesíti az intézményeket. A sportoktatás a NUPI által elfogadott kerettantervek alapján történik. Év közben Suba László elnök lemond.
2008: SIOSZ-közgyűlés Miskolcon, a Miskolci Sportiskola (MISI) 10. születésnapján. A SIOSZ 28 taggal bővül, új alapszabályt, új, hattagú elnökséget választanak. Az elnöki teendők ellátására Fuhrmann Gézának (MISI) szavaztak bizalmat, míg a társelnök Szabó Lászlóné (Csanádi Iskola) lett.
2009: Országos konferencia Cserkeszőlőn, neves magyar és külföldi előadókkal.
2010: 1. SIOSZ Díjkiosztó Gála, Budapesten a Magyar Sport Házában.

XLsport –
Forrás: Vasvári Ferenc

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.