Rátgéber László és Konkoly Csaba is előadást tartott a sporttörténelmi videokonferencián

nssz.jpg

Kezdetét vette a Nemzeti Sportszövetség videokonferencia-sorozata. Szerdán kilenc helyszínt kapcsoltak össze, a megbeszélés központi témája pedig az edzőképzés volt.

„Sporttörténelmi pillanatnak lehettünk szem- és fültanúi, hiszen korábban ilyen nem volt még” – értékelt az esemény után Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára. „Eger, Győr, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szombathely, Veszprém egy-egy helyszínnel, míg Budapest két állomással (TF és ELTE Természettudományi Kar) kapcsolódott be interaktívan a megbeszélés során. Az egész videokonferenciát élőben lehetett nézni a www.nssz.hu-n.” – mondta a sportvezető.

A videokonferencián „A győzelem titka” címmel előadást tartott Rátgéber László, a pécsi női kosárcsapat korábbi sikeredzője, akit a tavalyi szezon után megválasztottak Európa legjobb edzőjének (2009-ben a Szpartak Moszkva együttesét irányította). Rátgéberen kívül – többek között – Konkoly Csaba is bekapcsolódott az eszmecserébe. A Győri Audi ETO vezetőedzője a hazai és a nemzetközi meccsekre való felkészülésről beszélt. A videokonferencia-sorozatot május 25-én rendezik Szeged és Eger központokkal – tudtuk meg Györfi Jánostól, az NSSZ stratégiai főtanácsadójától.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.