Szerdán ünnepli 70. születésnapját Csom István, a Buenos Aires-i sakkolimpián aranyérmes magyar csapat játékosa, aki az 1978-as győzelmet nemcsak legnagyobb sikerének tartja, hanem egyik legfájdalmasabb emlékének is.
Csom István jelenleg is aktív, a Paksi Atomerőmű csapatában szerepel, emellett edzősködik is. Kollégái mindig is igazi csapatembernek tartották, amivel ő is egyetért:
"Amikor a nemzeti színeket kellett képviselni, az mindig fokozott erőbedobásra késztetett engem – nyilatkozta kedden az MTI-nek Csom István. – Ezt talán az 1952-es helsinki olimpia emléke tette, akkor én 12 éves voltam, s a 16 aranyérem megszerzése fantasztikus élményt jelentett."
A sakkolimpián az arany mellett háromszor ezüstöt is nyert nagymester labdarúgóként kezdte sportpályafutását.
"Inkább a fizikai sportokhoz vonzódtam, s mivel a közelben laktunk, a Városmajorba jártam le focizni, a labdarúgás érdekelt, hiszen ez volt a Puskás-éra. Később Kőbányán játszottam egy gyerekcsapatban, de mivel az túl messze esett tőlünk, lassan elmaradoztam. A Városmajorban akkoriban nagyon népszerű volt a téri sakk, én is itt ismerkedtem meg a sportággal, onnan emelt ki Korányi Attila feladványszerző."
Csom István 1957-ben, azaz viszonylag későn, 17 évesen került a VTSK csapatához.
"Nem lehet ezt összehasonlítani a mai állapotokkal, akkoriban nem volt divat gyerekkorban versenyeztetni, nem is rendeztek gyerekversenyeket. Nem is biztos, hogy ez hasznos, hiszen egy gyereknek még nincs kialakult egyénisége, márpedig a sakk idegsport."
A labdarúgás szeretete a sakk mellett is megmaradt, s talán ez is közrejátszott az 1978-as olimpiai sikerben.
"Az 1978-as sakkolimpiát Buenos Airesben, a River Plate stadionjában rendezték, elég szokatlan volt, egy futballstadionban játszani. Ráadásul ebben a stadionban kapott ki a néhány hónappal korábban rendezett labdarúgó-világbajnokságon a magyar válogatott Argentínától, egy emlékezetes mérkőzésen, amikor Törőcsiket és Nyilasit is kiállították. Talán ez is motivált minket, hogy bizonyítsunk. Emellett kaptunk egy jó esélyt, mivel Karpov a világbajnoki mérkőzése miatt nem játszott a szovjet csapatban."
A legszebb emlék azonban Csom István számára a legfájdalmasabb is:
"Említettem, hogy kissé túlteng bennem a nemzeti érzelem. Márpedig sakkban nincs sok lehetőség ezt megélni, a Himnuszt például csak Európa-bajnokságon vagy olimpián játsszák el a győztesnek. Buenos Airesben azonban a katonai junta nem engedte eljátszani a Himnuszt, hogy így is kifejezze ellenszenvét a szocialista tábor iránt."
Csom István pályafutása során több világbajnokkal is megmérkőzött.
"A szovjet Szmiszlov és Petroszjan volt nagy hatással rám szakmailag, nekik sikerült a sakk mélységeit a felszínre hozni. A magyarok közül Portisch Lajost kell említenem, aki mellett húsz évet töltöttem el szekundánsként, az ő emberi nagysága és fanatikussága kivételes. Még három olyan nagyságot említenék, akiknek talán nem is tudtam mindig megérteni teljesen a gondolatvilágát, mert annyira különlegesek: Fischer, Kaszparov és Anand."
