Kerékpárral Budapesten a visegrádi országok képviselői

image

A visegrádi országok jelentős kerékpáros szervezeteinek képviselői bicikliztek "jó" és "rossz" bringás utakon kedden a Gellért tértől a Jászai Mari térig Budapesten.

A visegrádi országok Livable Cities of Visegrad elnevezésű közös projektjét záró kétnapos esemény keretében szervezett biciklis bejáráson részt vett Piotr Kuropatwinski, az Európai Kerékpáros Szövetség alelnöke, valamint a cseh AutoMat, a lengyel Toruni Kerékpáros Egyesület, a szlovákiai Kassai Városszépítő Egyesület és a Magyar Kerékpárosklub képviselői. A Szabadság híd budai hídfőjétől indulva végigtekertek a Kálvin tér, Múzeum körút, Astoria, Károly körút, Bajcsy Zsilinszky út és Alkotmány utca vonalon, majd a Kossuth tér érintésével a Jászai Mari térre érkeztek.
A szervezetek tagjai bejártak olyan helyeket, ahol jó és biztonságos megoldás született a biciklisek számára, ilyen a többi között a Károly körúti szakasz, míg a negatív példa egyebek mellett a Bajcsy-Zsilinszky út – mondta el László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke kedden az MTI-nek.
A visegrádi országok kerékpáros szervezeteinek célja megfogalmazni a közös problémákat, és azt, miként lehetne hatékonyabban népszerűsíteni a biciklizést. A kelet-közép-európai országokban hasonlóak és speciálisak a gondok, mert nem elsősorban az infrastruktúrával van a baj, hanem azzal, hogy a szakpolitikai gondolkodásban nincs benne a kerékpározás. A biciklire nem mint közlekedést javító eszközre gondolnak, hanem olyasvalamire, ami zavarja a közlekedést. A járdára "telepített" biciklis utak miatt pedig egyre több a konfliktus a kerékpárosok és a gyalogosok között – fejtette ki a bringaaktivista.
A magyar kerékpáros mozgalom erős, az egyesület pedig jelentős eredményeket ért el szakmai szinten: Budapesten 2006-ról 2007-re megduplázódott a hétköznap biciklizők száma, évente ez a szám 50-60 százalékkal növekszik.
László János hangsúlyozta: a következő lépés a hálózat bővítése és közös platform létrehozása Bulgária, Románia, Szerbia, Szlovénia, Ausztria, Portugália és Spanyolország kerékpáros szervezeteinek csatlakozásával.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.