Kár lenne vitatni, a magyar úszó- és vízilabda válogatott világbajnoki szereplése meglehetősen felemásra sikeredett. A vízilabdázók negyedik helye sem fedi az előzetes várakozásokat, de őket kritizálni, hovatovább a legnagyobb halálos bűnök egyike. Az úszóknál talán kicsit nagyobb a fogadókészség, így most ott tennék próbát.
A sanghaji küldöttség egyértelműen legeredményesebb tagja a mellúszó Gyurta Dániel volt: fő számában, a 200 méteres mellúszásban szerzett aranyérmével óriási világsikert aratott. Talán erre is rá akart duplázni az egyik riporter, amikor bravúros győzelmét követően megkérdezte Gyurtát, nem akar-e edzőt cserélni?
A kiváltott döbbenet annál is nagyobb lehetett sokakban, mivel Gyurtát már – hol halkabban, hol hangosabban – évek óta le akarják választani évtizedes mesteréről, Széles Sándorról. Ám ami az athéni olimpiai ezüstérmet követő mély hullámvölgy idején (2005-2006-ban) még csak-csak elnézhető volt, az most, az ismételt világbajnoki elsőség perceiben több mint arcátlanság! Egyébként Gyurta – dicséretes módon – annak idején és most is hárította az alantas kísérleteket.
Amikor azt mondom, kíváncsian várom a következő, sunyi bodicseket, egyben meg is kérdezném: miért nem teszik fel ezt a kérdést a „jó szándékú kérdezők” a fő számában 22. idővel kizuhant Cseh Lászlóval kapcsolatosan? Tévedés ne essék, sem Cseh Lászlóval, sem Turi Györggyel soha, egyetlen rossz szóváltásom nem volt. A megfelelő helyeken és időben mindig megadtam nekik a kijáró elismerést.
Most viszont tényleg megkérdezhetné bárki: nem fáradt el ez az edző-versenyző kapcsolat? Nem kellene esetleg másnak átvenni Turi Györgytől Cseh László felkészítését? S már hallom is az ellenkórust: miről beszél ez az ember? Hogy képzel el ilyen badarságot akár csak szóba is hozni?
Nos, az igazság mindig középen van. Lehet bírálni Szélest is, meg Turit is. Az adott helyzetben viszont Széles Sándor akkor sem támadható, ha vele szemben „civilben” bárkinek bármilyen kritikája, ellenvetése van. A Széchy Tamás mellett két évtizedet lehúzott Széles ugyanis valamit nagyon tud. Az eredményei letagadhatatlanok, jelenleg ő a legeredményesebb magyar úszóedző.
Márpedig ha ez így van, akkor bárki másnak előbb neki lehet szegezni a kérdést, hogy ezt vagy azt az úszót nem akarja-e leadni? A hiénáknak más prédát kell keresniük. Széles Sándor ugyanis jelenleg csak pozitív előjellel méltatható.
Akkor is, ha ez sokaknak ezért-azért nem tetszik.